Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyereknap York-ban

A tegnapi nyolcaddöntők négy egészen remek meccset hoztak - köztük a már most lassacskán klasszikussá emelkedő Trump - O'Sullivan csatát - amelyek mindegyikén a fiatalabbik játékos jutott a legjobb nyolc közé. Elvégre Mikulás van...

 

 

A UK Tippversenyről: tabella kicsit később jön, lehet, hogy csak este, viszont már most, ide lehet tippelni a Trump - Maguire és a Ding - Robertson meccsekre.

 

Trump ismét döntő frame-ben verte a Rakétát

A leginkább várt mérkőzés természetesen az elmúlt évtizedek két legnagyobb tehetségének tartott (de legalábbis a két leglátványosabban játszó) játékos meccse volt. Ronnie O'Sullivan és Judd Trump találkoztak már egy párszor idén, emlékezetes meccset játszottak a 9. PTC versenyen is, ahol Trump a szerencsének is köszönhetően 4-3-ra nyert. Összességében a mérkőzés előtt épp ugyanennyi volt kettejük egymás elleni mérlege, de itt már O'Sullivan felé billent a mérleg nyelve.

Két klasszis kézfogója

 

A csata abszolút megfelelt a várakozásoknak, már az első frame komoly izgalmakat hozott, közel fél óra játék után végül Trump az utolsó (meglehetősen negatív) feketével megnyerhette volna a frame-et. Ha Steve Davis látta ezt a szituációt és a lökést, akkor bizonyára éles fájdalom nyilallt a fejébe, mert mind a helyzet, mind Trump lökése nagyon hasonlított az 1985-ös legendás VB-döntőt eldöntő feketére, amit Davis kihagyott, majd Dennis Taylor bevágott. Itt O'Sullivan csapott le a kínálkozó lehetőségre és megszerezte a vezetést.

Ezt követően Trump kiegyenlített, majd fej-fej mellett haladtak, úgy, hogy közben O'Sullivan egy 114-es break-et is bemutatott és 3-2-re vezetett. Innentől a meccs hátralévő része fordulatosabb már nem is lehetett volna: Trump fordított (közben épphogy lemaradt egy százasról, 98 lett), ezzel 4-3 a javára, majd Ronnie ismét magához ragadta a kezdeményezést és újból fordított egyet a küzdelem menetén, 5-4 a Rakétának!

Itt, 5-4-es állásnál egy újabb rendkívül szoros frame-ben O'Sullivan előtt olyan esély adódott, amelyet fénykorában biztos kézzel kihasznált volna, belökött egy igen nehéz barnát, majd kihagyott egy szintén nehéz, de azért a barnánál könnyebb kéket, sőt a fehéret is eltette. Itt a feszültség a tetőfokára hágott, Trump-nak be kellett löknie a hosszú kéket, ha a meccsben akart maradni. A hosszú lökések érezhetően kevésbé mentek Trump-nak a meccsen és már Dale ellen is, ezen pedig nagyon sok múlt. Trump kiállt a lökésből, újra felmérte a helyzetet, majd végül csont nélkül bevágta a kéket (majd a még hosszabb rózsát is) és készülhetett a döntő frame-re.

Trump már a következő prédát keresi


Itt már jobban működött a nehéztüzérség, az ifjú angol megindult és két break-ből 67 pontot gereblyézett össze, természetesen a drámaiság kedvéért éppen 67 pont maradt az asztalon is, mielőtt hibázott. O'Sullivan így egy rövidebb biztonsági szakaszt és egy Trump hibát követően egy parádés bal középpel megindulhatott a visszaállított feketéért. Remekül is ment minden, már csak két piros maradt az asztalon, de az első után keveset gurult a feketére és kihagyta a nehéz nyesést, majd kezet nyújtott ellenfelének
Remek színvonalú meccsen kapott ki, ahol mindketten bizonyították, hogy nem csak a golyóbelökésben és a break-építésben, hanem a játék taktikai részében is az elitek elitjéhez tartoznak. Ronnie O'Sullivan végül fejben nem tudott felnőni ehhez a számára korábban rutinfeladatnak minősülő meccshez, olyan szituációkban hibázott, ahol egyszerűen nem engedheti meg magának az ember, pláne nem az ő kvalitásaival. Trump megérdemelten nyert, kezd egyre inkább magára találni, már nem megy fejjel a falnak, mint korábban, most életében először jutott a UK Championshipen a legjobb nyolc közé, megmutathatja mire képes, de még mindig óriási feladatok állnak előtte, ha a trófeát akarja.

Íme a Trump - O'Sullivan meccs négy részletben.

 

Stevens újfent falba rúgott

A délután másik rangadóját két korábbi UK-győztes vívta: 2003 bajnoka Matthew Stevens és 2005, valamint 2009 győztese Ding Junhui. A szezon eddigi tornái és az első forduló alapján egyértelműen Stevens számított a mérkőzés esélyesének, hiszen jóval magabiztosabb játékot mutatott mint Ding és a torna addigi két legmagasabb break-jét is a wales-i jegyezte. Ding ezzel szemben egy irtózatosan mázlis lökésnek köszönhette a továbbjutását Mark Davis ellen. Ding mellett az szólt, hogy sosem kapott még ki Stevens-től, viszont ötször megverte.

Fog menni harmadszor is?

Jobban is kezdett a kínai, 2-0-ra vezetett, ám a szünetre már 2-2-vel mentek. Visszatérésük után megint Ding vette át a kezdeményezést, lökött egy 133-ast is és 5-3-ra elhúzott. Stevens azonban ekkor sem adta fel, kiegyenlített, sőt a döntő frame-ben is minden esélye adott volt, hogy a maga javára fordítsa a kiélezett csatát, Mindent jól csinált, terelt, belökött, bontott, az asztal már gyakorlatilag kész volt, csak le kellett volna szedegetni a golyókat, ám ekkor egy egyszerű feketét elbaltázott, amivel gyakorlatilag tálcán kínálta a meccset Ding-nek, aki köszönte szépen és tovább is robogott a negyeddöntőbe. Stevens ismét csak magára lehet mérges, Ding-nek pedig úgy kell készülnie, hogy a nyolc között már valószínűleg nem számíthat az előző kettőhöz hasonló ölébe hulló győzelemre.

 

Robertson nosztalgiázott

A kínai ellenfele ugyanis nem lesz más, mint 2010 világbajnoka, az ausztrál Neil Robertson, aki VB-döntőbeli ellenfelét, Graeme Dott-ot győzte le 6-3 arányban. A meccset két visszaállított fekete is színesítette, de komoly izgalmakról nem beszélhetünk, Dott végig csak futott az eredmény után, képtelen volt a kellő magabiztosságot és színvonalat felmutatni. Robertson ahogy az ősszel is, kiváló formában játszik, láthatóan élvezi a játékot, javában a frameball lelökése után is ugyanúgy próbálja a break-et építeni, mintha még nem dőlt volna el a frame és többek közt ez az a hozzáállás, ami akár végső győzelemhez is segítheti.

 

Csak egy maradhatott


Judd Trump negyeddöntőbeli ellenfele két skót úriember közül került ki. A Világbajnokság és a UK címvédője, John Higgins küzdött meg ifjabb honfitársával, a 2004-es UK győztesével, Stephen Maguire-rel. A Ding - Stevens meccsel ellentétben itt sikeresen lehetett jósolni az előző fordulóban mutatott játékból, ahol Higgins nagy szerencsével gyűrte le Rory McLeod-ot, míg Maguire simán ütötte ki Stephen Hendry-t. Mindketten körülbelül ott folytatták, ahol abbahagyták, sokáig egy nagyon sima Maguire győzelem tűnt esélyesnek, egészen 5-1-ig ütötte Higgins-t (közben bevitt egy 144-et is), ahonnan azonban a világbajnok még megkísérelt felállni, olyannyira, hogy egészen 5-4-ig húzta, de egyenlíteni már nem volt képes, 5-4-es állásnál Maggi higgadtan használta ki hosszú idő után vétett első hibáját.

Küldj egy mosolyt Judd-nak!

Stephen Maguire teljesen megérdemelten jutott be a legjobb nyolc közé, ahol Judd Trump ellen megmutathatja, hogy nem szürkült még bele teljesen a mezőnybe.

 

A mai műsor sem lesz gyenge:

13.30

Mark Williams - Ricky Walden

Martin Gould - Shaun Murphy

20.00

Marco Fu - Mark Selby

Ali Carter - Mark Allen

 


0 Tovább

Kész a nyolcaddöntő, csupa rangadó!

Az első forduló záró napján a várakozásoknak megfelelően továbbjutott a Trump, Williams, Allen trió és kiesett a második top16-os játékos is Stephen Lee személyében.

Kedd délután...

 

(A nyolcaddöntők tippjei jöhetnek ide kommentben! Akik már tippeltek az első fordulóra  is, azokat arra kérném, hogy értelemszerűen ugyanazon név alatt tippeljenek a folytatásban is! Köszönöm.)

 

 

A délutáni meccsek közül Judd Trump és Dominic Dale csatája volt az, amelyik esetleg izgalmakat is tartogathatott volna és a meccs első fele alapján nem is tűnt alaptalannak ez a várakozás. Trump töltés (és ész) nélkül tüzelt, Dale pedig okosan használta ki a kínálkozó lehetőségeket. Az természetesen az elejétől kezdve látszott, hogy ha Trump "belövi magát", akkor wales-i ellenfelének nem sok esélye marad. Bár az elején kétszer is Trump szerzett előnyt, Dale mindkétszer egyenlített (először egy 118-assal), így 2-2-vel vonulhattak a rövid szünetre. Visszatérve Trump továbbra sem találta önmagát, Dale viszont higgadtan játszva 4-2-es előnyre tett szert. Hat frame után a golyóbelökési arány 91% volt Dale-nél és 72 Trump-nál, ekkor úgy tűnt, a balkezes angol ismét korán búcsúzni kényszerül egy nagy pontszerzőtől.

 

Judd Trump

Ekkor azonban felfedte magát Higgins és Ding közös kedves york-i ismerőse, Fortuna, akiről kiderült, hogy a két fent említett remek játékos mellett Trump-pal is igen jó viszonyt ápol, úgyhogy besegített neki a szépítésben. A teljesség igénye nélkül a hetedik frame "legszebb" momentumai: 38.30-nál a piros, ritkán látható jótékony koccok sorozatával esik be; 42:00-nél a remek vonat után szétszaladó golyók egyike a reménytelen helyzetben lévő színesek közül kitolja majdnem tökéletes helyre azt a rózsát, amelyet utána négy falról Trump sikeresen el is tesz. Innen már nem volt igazán kérdés a továbbjutás, Trump szépített, 4-3-nál pedig már Dale játékán is játszott, hogy képtelen azt a hidegvérű stílust folytatni, amit az első hat frame során mutatott. Végül 6-4 lett Trump-nak, aki így Ronnie O'Sullivan ellen küzdhet meg a nyolc közé kerülésért holnap 13.30-tól. Kérjünk a Mikulástól egy izgalmas, színvonalas meccset napjaink snooker-ének El Clásico-ján!

 

 

Dominic Dale arckifejezése Trump négy falról belökött rózsája után

 

Közben a másik asztalnál a szintén nem élete legjobbját játszó, de kellően magabiztos és szórakoztató Mark Allen 6-3-ra legyőzte a három selejtezőn nyerő Adrian Gunnell-t, így Ali Carter ellenfele lesz a nyolcaddöntőben.

 

Joe Jogia

Az esti meccsek közül a Mark Williams - Joe Jogia meccstől egyoldalú szórakoztatást várhatott a nagyérdemű, míg Stephen Lee és Ricky Walden csatáját inkább a sakkozós snooker kedvelői nézték reménykedve. Nos, a várakozásokkal ellentétben utóbbi párosunk egész szórakoztató és színvonalas meccset hozott össze, amelyen Ricky Walden végig sokkal kezdeményezőbb volt, a kezdeti fej-fej mellett haladás is leginkább annak volt köszönhető, hogy Walden ki nem kényszerített hibákkal készen nyújtott át frame-eket ellenfelének. Végül azonban 3-3-nál Lee hibázott többet, Walden pedig megszerzett előnyét már nem adta, 6-3 arányban behúzta a meccset, teljesen megérdemelten. Ezzel Stuart Bingham és Stephen Lee személyében két top 16-os játékost vesztett a mezőny.

Walden ellenfele a tizenhat között Mark Williams lesz, aki több élmezőnybeli kollégájához hasonlóan inkább szégyenkezésre adott magának okot ma este. Ha rosszindulatú lennék (ami nem vagyok) még azt a kérdést is feltenném, hogy beszélt-e esetleg Williams John Higgins orosz barátaival az utóbbi időben. Ám mint mondtam, ezt a kérdést fel sem teszem, de az tény és való, hogy ezzel a gyatra játékkal egy közepesnél jobb formában lévő Ricky Walden ki fogja filézni a nyolcaddöntőben a derék wales-it. Williams végül 6-4-re verte a két selejtezőt letudó Joe Jogiá-t, aki szimpatikusan küzdött, de ez - és családja lelkes támogatása - nem volt elég egy világklasszis ellen, így maradt számára a szimpatikus vesztes nem túl hálás szerepköre.

A Jogia-család lelkesen szurkolt - hiába

Tippversenyünk az első fordulót követően továbbra is teljesen nyitott, egy új résztvevőnk is van, paszuy személyében, aki máris egy 30 pontos nappal kezdte meg a felzárkózást. Az élen továbbra is Chiny áll, mögötte szorosan Németh Árpád, majd razs és Tharqa következnek.
Jómagam (az új versenyzőnek hála) az utolsó előtti helyre ugrottam előre.

UK Tippverseny - 1. forduló

1. Chiny    111pont
2. Németh Árpád  100
3. razs  99
3. Tharqa  99
5. zso  85
6. Plzen147  81
7. heinrich  70
8. Losonczy Redbreast Ferenc  69
9. ronnie  67
10. Szarka01  60
11. paszuy 30

sok van még, na, sok van még...

Íme a táblázat is, óvásnak még van helye pár napig. (kattintásra megnő)

 

Ami pedig a folytatást illeti, már lehet is tippelni a nyolcaddöntőkre, holnap 13.30-ig!

Ezek pedig a következők:

Kedd (dec. 6)

13.30

Ronnie O'Sullivan - Judd Trump

Ding Junhui - Matthew Stevens

20.00

John Higgins - Stephen Maguire

Graeme Dott - Neil Robertson


Szerda (dec. 7)

13.30

Mark Williams - Ricky Walden

Martin Gould - Shaun Murphy

20.00

Marco Fu - Mark Selby

Ali Carter - Mark Allen

 

0 Tovább

Videóbíró - UK Championship, 1.nap

A UK első játéknapjának eseményeiből szemezgetünk... Ding és Higgins nem teszik az ablakba győzelmüket, Stevens, Robertson és Maguire viszont látványos erődemonstrációt tartottak.

 

Ding mosolya a botrányos fluke után. (A közönségnek láthatóan tetszett...)

A torna első két meccsén rögtön van mit visszanézni. John Higgins és Ding Junhui úgy döntöttek, már december elején mintát vesznek a Karácsonyra szánt mákos gubából.

 

Az utolsó pirosat Higgins elég durván mellélöki, McLeod röpke egy perces gondolkozás után szintén mellévágja a pirosat, de véletlenül snookert ad. McLeod snookerének véletlen jellege talán mentség arra, hogy Higgins két falról óriási szerencsével a jobb felsőbe tereli a pirosat.
(5.56-nál McLeod visszafordulása priceless.) 
Ezzel azonban még nincs vége! Higgins nem tudott a sárgára pozicionálni, biztonságival folytatja, 28 az előny, 27 az asztalon, McLeod természetesen próbálkozik. Másodjára ad is egy elég korrekt snookert, Higgins azonban egy egészen lehetetlenül szerencsés lökéssel a sárgát is lyukba tereli. Ezt követően a hosszú zöldet is bevágja, majd kezet nyújt McLeod-nak. A második fluke után azért a skót arcán is látszódik, tudja, hogy ezért a győzelemért nem fogják nagyon megdicsérni...

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=q5Zkn1DaM-o?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]

 

 

A másik remek játékos, aki a szombati nap után nem tarthat számot dicséretre, az Ding Junhui, aki Mark Davis ellenében jutott tovább. Az angol a döntő frame-ben 61 pontos hátrányban kapta meg a lehetőséget, remek lökéssorozattal tartotta meccsben magát és akár meg is nyerhette volna, de az utolsó zöld egy kicsit kick-es volt, pozíción kívül került és bár a barnát még belökte, a kéket már kihagyta (noha nem az lett volna a legnehezebb lökése ebben a frame-ben). Végül a kéket egy kis biztonsági játék után Davis tette el, a rózsára pedig lökött egy szép safety-t. Arra azonban, ami ekkor következett, már nem számíthatott. Ding a falról a jobb alsóba mákolta a rózsát, amivel el is döntötte a továbbjutás kérdését.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=-v_wmft8xvQ?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]

 

 

Ding mentségére ezt a 103-as break-et hozzuk fel, bár abból az induló pozícióból amit kapott, az ő szintjén már-már kínos lett volna, ha nem hoz össze egy százast. Így csak az lett kínos, hogy a végén képtelen volt letakarítani az asztalt.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=CO0Mn60YLPM?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]

 

 

Neil Robertson az utóbbi hónapokban a mezőny egyik legjobbja volt, a Shanghai Masters-en is biztatóan játszott már, aztán a PTC versenyeken is villogott. Ezúttal Tom Ford gyenge asszisztálása mellett tartott bemutatót, két remek break-et épített az utolsó frame-ben, bár azért tegyük hozzá, azt az 55 pontnál elbaltázott pirosat egy összeszedettebb, rutinosabb játékos a frame ellopásával büntette volna...

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=wSrg3Y7hdcM?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]

 

 

Amihez sok mindent nem kell fűzni, az a szombati nap legmagasabb break-je, amelyet Wales büszkesége, az idén magára találó Matthew Stevens lökött, egy gyönyörű 140-es. Ha így folytatja, messzire juthat! Az induló piros pedig egyenesen világklasszis.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=n5WZn9uE1IQ?fs=1&feature=oembed&w=459&h=344]

 

 

A szombati nap rangadóján, a Maguire - Hendry skót házimeccsen az első frame rögtön megmutatta, mire lehet számítani, már ekkor látszott, hogy itt a hétszeres világbajnoknak nem lesz keresnivalója. Olyan pirosat vállalt, amit már nem tud magabiztosan belökni, Maguire viszont hajszálpontos terelésekkel egy 122-es break-et épített, amivel megszerezte a vezetést.

 

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=3iEIJjFsGfs?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]

 

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=3_0TizDk2RI?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]

 

 

 

 

 

0 Tovább

Happy Birthday, Ronnie "The Rocket" O'Sullivan!

Korunk snookerének egyik -, ha nem a - legnagyobb alakja, minden idők egyik legkimagaslóbb tehetsége, Ronnie O'Sullivan ma 36 éves! Isten éltesse!

 

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=tEWS7HYsBCE?fs=1&feature=oembed]

0 Tovább

O'Sullivan simán verte Davis-t és bejutott a nyolcaddöntőbe

A nap rangadóján a korábbi négyszeres győztes Ronnie O'Sullivan simán, 6-1-re verte a UK-t annak idején hatszor megnyerő Steve Davis-t, ezzel bejutott a legjobb 16 közé és a Trump - Dale meccs győztese ellen készülhet. A többi meccsen nagy meglepetés nem történt, de megvan az első selejtezős továbbjutó is, Marco Fu személyében, aki Stuart Bingham-et ejtette ki.

 

O'Sullivan lök, Davis figyel

 

 

 

Marco Fu

A délben kezdődő két meccs iránt elég nagy volt az érdeklődés, hiszen a két asztalnál a szezon két nagy pontszerzőjének győztesei, Stuart Bingham és Mark Selby voltak érdekeltek. A két játékos két teljesen ellentétes meccset produkált: Selby egy pillanatnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy kiüti a wales-i Ryan Day-t és többek közt egy 111-es break segítségével 6-0-ra lemosta a posztóról. Stuart Bingham-nek már nem sikerült ilyen jól a napja, bár a szünetben még 3-1-re vezetett a helyenként összeszedetlenül játszó Fu ellen, a szünet után mintha mindkettejük helyére más jött volna vissza, Bingham érthetetlen hibákat vétett, Fu pedig magabiztosan és szépen játszva megfordította a meccset és 6-4-re nyert. Ha Bingham így folytatja tiszavirág-életűvé teheti top16-os ténykedését.

 

A késő délutáni meccsek közül egyértelműen az összesen 10 UK-győzelmet felvonultató páros, Steve Davis és Ronnie O'Sullivan meccse tartott számot a legnagyobb érdeklődésre. A két zseni végül egy jó színvonalú meccset játszott, ám kétségtelen, hogy Davis képességei látványosan megkoptak az évek alatt. Az első frame-et szépen lopta el Ronnie-tól, majd 1-1-nél is akadt lehetősége a vezetés visszaszerzésére, de miután azt elrontotta, ellenfele egy 123-assal előnyt szerzett a szünetre és itt gyakorlatilag el is dőlt a meccs. Davis-nek még egyszer volt komolyabb sansza a szépítésre, de egy nagyon egyszerű rózsát elhibázott, így végül 6-1-re kapott ki. Ettől függetlenül megérdemel az öreg egy újabb nagy tapsot és kalapemelést, harmincharmadik alkalommal szerepelt ugyanis a UK főtábláján, ami még kimondva is rengeteg, 1979-ben, mikor negyeddöntőt játszott a tornán, jelenlegi ellenfele mindössze négy éves volt.

Ali Carter

A Kapitány továbbgyötörte magát a 16 közé

A Bingham - Fu összecsapás elhúzódása miatt később kezdődött Ali Carter és Robert Milkins meccse. Sokan az előbbi helyett inkább ettől a párharctól várták, hogy a selejtezős Milkins meglepi magasabban rangsorolt ellenfelét, ez azonban végül nem következett be. Carter nem hazudtolt rá az utóbbi időben mutatott gyatra formájára, de Milkins ma gyengébb volt nála, így végül továbbverekedte magát a tizenhat közé.

Li Yan

Li Yan üldögél

Estére maradt két "országos egyes" meccs, Shaun Murphy a kínai Li Yan, Martin Gould pedig a veterán angol Peter Lines ellen nem engedhetett meg magának egy kínos vereséget és végül tovább is mentek mindketten, bár Murphy flegma játéka az elején kis híján bajba sodorta, végül összeszedte magát és megérdemelten győzte le a lelkes, fiatal kínait, aki hajzata és váltott kezes (bal, de hosszabbítóval jobb) játéka révén is kiérdemelheti a "kínai Judd Trump" becenevet. Eredményességben elmarad angol "alteregójától", de két évvel fiatalabb, így még van ideje behozni.
Gould szintén az elején szenvedett egy kicsit Lines ellen, de végül annyira belelendült, hogy hozzátett egy százast (123) is a terméshez és 6-2-re nyert.

A mai meccsekkel kialakult az alsó ág két párosítása is: Murphy - Gould és Fu - Selby meccseket rendeznek majd a nyolcaddöntőben.

 

Tippversenyünk tabellája is igen fordulatosan alakult, több telitalálat is volt, de végül az élen visszaállt a mai meccsek előtti helyzet.

(A félreértések elkerülése végett: tragikus szereplésem pusztán a bundázás esetleges vádját hivatott már előre összezúzni.)

Rákattintással olvashatóvá válik.

 

Végül a holnapi programról: hat helyett csak négy meccset láthatunk:

13.30

Judd Trump - Dominic Dale

Mark Allen - Adrian Gunnell

20.00

Mark Williams - Joe Jogia

Stephen Lee - Ricky Walden

 

Az első két meccset a két Eurosport párhuzamosan élőben közvetíti!

0 Tovább

cdrssjotekonykocc

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek