A UK első játéknapjának eseményeiből szemezgetünk... Ding és Higgins nem teszik az ablakba győzelmüket, Stevens, Robertson és Maguire viszont látványos erődemonstrációt tartottak.
Ding mosolya a botrányos fluke után. (A közönségnek láthatóan tetszett...)
A torna első két meccsén rögtön van mit visszanézni. John Higgins és Ding Junhui úgy döntöttek, már december elején mintát vesznek a Karácsonyra szánt mákos gubából.
Az utolsó pirosat Higgins elég durván mellélöki, McLeod röpke egy perces gondolkozás után szintén mellévágja a pirosat, de véletlenül snookert ad. McLeod snookerének véletlen jellege talán mentség arra, hogy Higgins két falról óriási szerencsével a jobb felsőbe tereli a pirosat.
(5.56-nál McLeod visszafordulása priceless.)
Ezzel azonban még nincs vége! Higgins nem tudott a sárgára pozicionálni, biztonságival folytatja, 28 az előny, 27 az asztalon, McLeod természetesen próbálkozik. Másodjára ad is egy elég korrekt snookert, Higgins azonban egy egészen lehetetlenül szerencsés lökéssel a sárgát is lyukba tereli. Ezt követően a hosszú zöldet is bevágja, majd kezet nyújt McLeod-nak. A második fluke után azért a skót arcán is látszódik, tudja, hogy ezért a győzelemért nem fogják nagyon megdicsérni...
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=q5Zkn1DaM-o?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]
A másik remek játékos, aki a szombati nap után nem tarthat számot dicséretre, az Ding Junhui, aki Mark Davis ellenében jutott tovább. Az angol a döntő frame-ben 61 pontos hátrányban kapta meg a lehetőséget, remek lökéssorozattal tartotta meccsben magát és akár meg is nyerhette volna, de az utolsó zöld egy kicsit kick-es volt, pozíción kívül került és bár a barnát még belökte, a kéket már kihagyta (noha nem az lett volna a legnehezebb lökése ebben a frame-ben). Végül a kéket egy kis biztonsági játék után Davis tette el, a rózsára pedig lökött egy szép safety-t. Arra azonban, ami ekkor következett, már nem számíthatott. Ding a falról a jobb alsóba mákolta a rózsát, amivel el is döntötte a továbbjutás kérdését.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=-v_wmft8xvQ?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]
Ding mentségére ezt a 103-as break-et hozzuk fel, bár abból az induló pozícióból amit kapott, az ő szintjén már-már kínos lett volna, ha nem hoz össze egy százast. Így csak az lett kínos, hogy a végén képtelen volt letakarítani az asztalt.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=CO0Mn60YLPM?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]
Neil Robertson az utóbbi hónapokban a mezőny egyik legjobbja volt, a Shanghai Masters-en is biztatóan játszott már, aztán a PTC versenyeken is villogott. Ezúttal Tom Ford gyenge asszisztálása mellett tartott bemutatót, két remek break-et épített az utolsó frame-ben, bár azért tegyük hozzá, azt az 55 pontnál elbaltázott pirosat egy összeszedettebb, rutinosabb játékos a frame ellopásával büntette volna...
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=wSrg3Y7hdcM?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]
Amihez sok mindent nem kell fűzni, az a szombati nap legmagasabb break-je, amelyet Wales büszkesége, az idén magára találó Matthew Stevens lökött, egy gyönyörű 140-es. Ha így folytatja, messzire juthat! Az induló piros pedig egyenesen világklasszis.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=n5WZn9uE1IQ?fs=1&feature=oembed&w=459&h=344]
A szombati nap rangadóján, a Maguire - Hendry skót házimeccsen az első frame rögtön megmutatta, mire lehet számítani, már ekkor látszott, hogy itt a hétszeres világbajnoknak nem lesz keresnivalója. Olyan pirosat vállalt, amit már nem tud magabiztosan belökni, Maguire viszont hajszálpontos terelésekkel egy 122-es break-et épített, amivel megszerezte a vezetést.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=3iEIJjFsGfs?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=3_0TizDk2RI?fs=1&feature=oembed&w=480&h=270]
Utolsó kommentek