Az első forduló záró napján a várakozásoknak megfelelően továbbjutott a Trump, Williams, Allen trió és kiesett a második top16-os játékos is Stephen Lee személyében.
Kedd délután...
(A nyolcaddöntők tippjei jöhetnek ide kommentben! Akik már tippeltek az első fordulóra is, azokat arra kérném, hogy értelemszerűen ugyanazon név alatt tippeljenek a folytatásban is! Köszönöm.)
A délutáni meccsek közül Judd Trump és Dominic Dale csatája volt az, amelyik esetleg izgalmakat is tartogathatott volna és a meccs első fele alapján nem is tűnt alaptalannak ez a várakozás. Trump töltés (és ész) nélkül tüzelt, Dale pedig okosan használta ki a kínálkozó lehetőségeket. Az természetesen az elejétől kezdve látszott, hogy ha Trump "belövi magát", akkor wales-i ellenfelének nem sok esélye marad. Bár az elején kétszer is Trump szerzett előnyt, Dale mindkétszer egyenlített (először egy 118-assal), így 2-2-vel vonulhattak a rövid szünetre. Visszatérve Trump továbbra sem találta önmagát, Dale viszont higgadtan játszva 4-2-es előnyre tett szert. Hat frame után a golyóbelökési arány 91% volt Dale-nél és 72 Trump-nál, ekkor úgy tűnt, a balkezes angol ismét korán búcsúzni kényszerül egy nagy pontszerzőtől.
Ekkor azonban felfedte magát Higgins és Ding közös kedves york-i ismerőse, Fortuna, akiről kiderült, hogy a két fent említett remek játékos mellett Trump-pal is igen jó viszonyt ápol, úgyhogy besegített neki a szépítésben. A teljesség igénye nélkül a hetedik frame "legszebb" momentumai: 38.30-nál a piros, ritkán látható jótékony koccok sorozatával esik be; 42:00-nél a remek vonat után szétszaladó golyók egyike a reménytelen helyzetben lévő színesek közül kitolja majdnem tökéletes helyre azt a rózsát, amelyet utána négy falról Trump sikeresen el is tesz. Innen már nem volt igazán kérdés a továbbjutás, Trump szépített, 4-3-nál pedig már Dale játékán is játszott, hogy képtelen azt a hidegvérű stílust folytatni, amit az első hat frame során mutatott. Végül 6-4 lett Trump-nak, aki így Ronnie O'Sullivan ellen küzdhet meg a nyolc közé kerülésért holnap 13.30-tól. Kérjünk a Mikulástól egy izgalmas, színvonalas meccset napjaink snooker-ének El Clásico-ján!
Dominic Dale arckifejezése Trump négy falról belökött rózsája után
Közben a másik asztalnál a szintén nem élete legjobbját játszó, de kellően magabiztos és szórakoztató Mark Allen 6-3-ra legyőzte a három selejtezőn nyerő Adrian Gunnell-t, így Ali Carter ellenfele lesz a nyolcaddöntőben.
Az esti meccsek közül a Mark Williams - Joe Jogia meccstől egyoldalú szórakoztatást várhatott a nagyérdemű, míg Stephen Lee és Ricky Walden csatáját inkább a sakkozós snooker kedvelői nézték reménykedve. Nos, a várakozásokkal ellentétben utóbbi párosunk egész szórakoztató és színvonalas meccset hozott össze, amelyen Ricky Walden végig sokkal kezdeményezőbb volt, a kezdeti fej-fej mellett haladás is leginkább annak volt köszönhető, hogy Walden ki nem kényszerített hibákkal készen nyújtott át frame-eket ellenfelének. Végül azonban 3-3-nál Lee hibázott többet, Walden pedig megszerzett előnyét már nem adta, 6-3 arányban behúzta a meccset, teljesen megérdemelten. Ezzel Stuart Bingham és Stephen Lee személyében két top 16-os játékost vesztett a mezőny.
Walden ellenfele a tizenhat között Mark Williams lesz, aki több élmezőnybeli kollégájához hasonlóan inkább szégyenkezésre adott magának okot ma este. Ha rosszindulatú lennék (ami nem vagyok) még azt a kérdést is feltenném, hogy beszélt-e esetleg Williams John Higgins orosz barátaival az utóbbi időben. Ám mint mondtam, ezt a kérdést fel sem teszem, de az tény és való, hogy ezzel a gyatra játékkal egy közepesnél jobb formában lévő Ricky Walden ki fogja filézni a nyolcaddöntőben a derék wales-it. Williams végül 6-4-re verte a két selejtezőt letudó Joe Jogiá-t, aki szimpatikusan küzdött, de ez - és családja lelkes támogatása - nem volt elég egy világklasszis ellen, így maradt számára a szimpatikus vesztes nem túl hálás szerepköre.
A Jogia-család lelkesen szurkolt - hiába
Tippversenyünk az első fordulót követően továbbra is teljesen nyitott, egy új résztvevőnk is van, paszuy személyében, aki máris egy 30 pontos nappal kezdte meg a felzárkózást. Az élen továbbra is Chiny áll, mögötte szorosan Németh Árpád, majd razs és Tharqa következnek.
Jómagam (az új versenyzőnek hála) az utolsó előtti helyre ugrottam előre.
UK Tippverseny - 1. forduló
1. Chiny 111pont
2. Németh Árpád 100
3. razs 99
3. Tharqa 99
5. zso 85
6. Plzen147 81
7. heinrich 70
8. Losonczy Redbreast Ferenc 69
9. ronnie 67
10. Szarka01 60
11. paszuy 30
sok van még, na, sok van még...
Íme a táblázat is, óvásnak még van helye pár napig. (kattintásra megnő)
Ami pedig a folytatást illeti, már lehet is tippelni a nyolcaddöntőkre, holnap 13.30-ig!
Ezek pedig a következők:
Kedd (dec. 6)
13.30
Ronnie O'Sullivan - Judd Trump
Ding Junhui - Matthew Stevens
20.00
John Higgins - Stephen Maguire
Graeme Dott - Neil Robertson
Szerda (dec. 7)
13.30
Mark Williams - Ricky Walden
Martin Gould - Shaun Murphy
20.00
Marco Fu - Mark Selby
Ali Carter - Mark Allen
Utolsó kommentek