Vasárnap véget ért a versengés a kínai Wuxiban. A döntőt Ali Carter vívja Mark Selby ellen. Most pedig nézzük röviden mi is történt az első három körben.
Az £56 000 összdíjazású torna csütörtökön kezdődött s vasárnap ért véget. Az első fordulóban négy mérkőzést rendeztek meg:
Peter Ebdon – Rouzi Maimaiti 5-3
A mérkőzésről nem lehet túl sok különlegességet elmondani. Ebdon hozta a kötelezőt, igaz voltak pillanatok amikor az is nehézkesen ment de azért végül bejutott a második fordulóba s lökött két száz feletti breaket (113, 107).
Yu Delu – Matthew Stevens 5-4
A Welsh Dragon kiesése volt a torna abszolút meglepetése. Yu 4-2-re is vezetett, de onnan két magas break-kel tudott egyenlíteni a világranglista tizenharmadik helyezettje. A döntő framet pedig ismét a kínai nyerte (51-9). A második fordulóban így Ali Carterrel találkozott.
Stephen Maguire – Liang Wenbo 5-2
Itt sem történt meglepetés a világranglista nyolcadik legyőzte a kínait mintegy visszavágva a 2009-es pekingi International Challenge döntőbeli vereségért.
Graeme Dott – Cao Yupeng 5-2
Kötelező győzelem volt ez Dott számára a 20 éves kínai ellen.
Az első körben a négy kínai közül mindösszesen egy jutott be a negyeddöntőbe.
Shaun Murphy – Peter Ebdon 5-1
A torna címvédője Shaun Murphy volt aki többek között három 60 feletti break-nek köszönhetően (102, 96, 69) győzte le Ebdon-t, aki így, akárcsak a többi negyeddöntős, £2,500 jutalomban részesült.
Ali Carter – Yu Delu 5-3
Nagy bajban volt Carter a hetedik frame-ben, ahol 3-3-as állásnál 40-0-re vezetett Yu, de ekkor egy 64-es break-kel megnyerte a framet majd a következőben lökött egy ötvenhetest, s így bejutott az elődöntőbe ahol Shaun Murphy várt rá.
Ding Junhui – Stephen Maguire 5-4
A magas színvonalú mérkőzésen Ding 3-1-re vezetett, egy 57-est és egy 137-est lökve. Maguire egy 104-es és egy 124-es breakkel egalizált. A döntő frame végig kiélezett volt, amikor a végén a barna után Ding a kéket is lelökte, bejutott az elődöntőbe.
Mark Selby – Graeme Dott 5-0
A mérkőzés, ahogy az eredményen is látszódik, egyoldalú küzdelem volt. Mark Selby legmagasabb break-je egy 92-es volt.
Elődöntők:
Mark Selby – Ding Junhui 6-5
A mérkőzés elején úgy tűnt Ding komolyabb előnyre is szert tehet, de 2-1 után négy framet nyert Selby. Ezen a mérkőzésen érte el pályafutása kétszázadik százas breakjét. 5-2-es állást követően a kínai összekapta magát és egyenlíteni tudott (többek között egy visszatett feketével). A döntő tizenegyedik frameben viszont egy 64-es breakkel megnyerte a játékot Selby és bejutott a döntőbe.
Ali Carter – Shaun Murphy 6-3
A Kapitány gyorsan elhúzott 3-0-ra a mérkőzés elején. Ezután ugyan kozmetikázott az eredményen Murphy, de egy 87-es breakkel már újra három frame-mel vezetett Carter. Ez a különbség döntően nem is változott, így a Shanghai Masters tavalyi győztese bejutott a fináléba.
Hamarosan következik a döntőről egy bő összefoglaló.
Utolsó kommentek