Nemrégiben elkezdtük az év második legrangosabb pontszerzője selejtezőjének mezőnyét átnézni, most pedig folytatjuk, ott ahol abbahagytuk, további nagy nevek jönnek, fiatalok és idősebbek, világbajnokok és világbajnoki döntősök a Világ minden tájáról.
A selejtező kilencedik ága következik a sorban, amelyet Liam Highfield és Sam Baird (2.20-tól takarít, szépen) meccse nyit majd. Highfield 20, Baird 23 éves, így két fiatal titán összecsapásáról van szó, bár egyikük sem tűnik egyelőre a jövő világbajnokának, de még van idejük bizonyítani. A továbbjutó például máris egy sokkal magasabban jegyzett fiatal ellen mutathatja meg képességeit, aki nem más, mint a skót Anthony McGill. Ő ugyancsak 20 éves és többször találkozhattunk a nevével a Players Tour versenyein is, a harmadikon például az elődöntőig menetelt többek közt Matthew Stevens, vagy Stephen Lee kiejtésével. A harmadik körben már egy veterán, Shailesh "Joe" Jogia várja a három fiatal valamelyikét. Az indiai származású angol játékos 1994-ben kezdte profi karrierjét, azóta liftezik a profi és az amatőr státusz között, de az idei PTC-ben neki is van már egy elődöntője, rögtön az első tornáról, ahol Ronnie O'Sullivan ejtette ki a négy között. Az utolsó akadály ebben a selejtezősorban Jamie Cope, aki 19. a világranglistán, így egyrészt magasan esélyes bármelyik fent említett játékos ellen, másrészt azért harcol, hogy a top16-ba visszajusson, amihez nagy lépést jelentene a UK-en való minél jobb szereplés. Ha be is jut, a főtáblán Mark Williams lenne az első ellenfele, ami enyhén szólva baljós előjel, hiszen a wales-i klasszis mindkét idei nagy pontszerzőn a fináléig menetelt.
Joe Jogia
A tizedik főtáblás helyért elsőként a thai Passakorn Suwannawat és Joe Meara csapnak majd össze. Az erős csontú Suwannawat 25 esztendős, Meara pedig 36, egyikük sem alkotott túl sok maradandót eddig, bár Suwannawat negyeddöntője a Paul Hunter Classic-on egész szép eredmény. Kettejük csörtéjének győztese Jimmy White ellen készülhet, róla sokat nem kell mondanom, a sportág egyik élő legendája, a '92-es UK győztese. A harmadik körben száll be Jamie Jones, 23 éves wales-i spíler, akinek még tavalyról van egy PTC döntője, amit Ding ellen bukott el, viszont nagy pontszerzőn nem jutott még főtáblára. Hogy ezt ezúttal se tehesse meg, arról végső esetben Ricky Walden gondoskodhat majd. A 28 éves angol a 21. a világranglistán, tehát papíron neki is van esélye a top16-ra, de ő is csak a PTC-n villog, a Warsaw Classic döntőjéig jutott, ahol Neil Robertsontól kapott ki. A főtáblán a továbbjutó Stephen Lee-vel találkozhat.
A következő sor első fordulójába a szabadkártyások közül csatlakozik majd az indiai Lucky Vatnani, vagy a finn Robin Hull. Kettejük közül a szerencsés a győztes, a kínai Yu Delu-val mérkőzhet meg, aki a Paul Hunter Classic-on negyeddöntőt játszott, de az Alex Higgins Trophy-n is a nyolcaddöntőig jutott, így valószínűleg nincs rossz formában. A folytatásban ez a veteránok ága lesz, kezdve a 41 éves Peter Lines-szal, aki 1991 óta profi, van 147-e és 2009-ben negyeddöntőzött a UK Championshipen, ami a legjobb eredménye pontszerző tornán. A második negyvenes a skót Alan McManus, aki '94-ben Dubai-ban, '96-ban Thaiföldön nyert pontszerzőt és megjárta a világranglista 6.helyét is, most viszont csak a 47. Utoljára a 41 éves Ken Doherty száll majd be, 1997 világbajnoka, hatszoros pontszerző-győztes, aki jelenleg 33. a világranglistán. Papíron ez az ág kapja a legkönnyebb főtáblás ellenfelet, aki nem más, mint a top16-ban épphogy megkapaszkodó Martin Gould.
A 12. főtáblás helyért is vegyes mezőny indul. Kezdésnek Stuart Carrington, a 2006-os Junior Pot Black győztese és a 19 éves kínai Li Yan csapnak össze. Li a 2009-es Shanghai Masters főtáblájára jutott szabadkártyásként, tavaly pedig a Q School révén jutott helyhez a profik között. Andy Hicks a következő állomás. A 38 éves angol 1997-ben megnyerte a Benson & Hedges Championshipet, (ami a Masters selejtezőjének számított), valamint elődöntőt játszott a '95-ös VB-n, ahol Nigel Bond ütötte ki. Ekkor 17. volt a világranglistán, most 62. A harmadik körben csatlakozik Jack Lisowski, az angolok ifjú reménysége, akiről egyre többet hallani. Meglepetést okozna a főtáblára való bejutása, de ez az ág sem túl nehéz, így sikerülhet neki a bravúr. A negyedik körben ugyanis Fergal O'Brient kellene legyőznie, aki ugyan idén jó formában van, valamint egy igen rutinos, tapasztalt játékos, régi klasszis, de jelen helyzetben Lisowski-nak le kéne győznie, ha bizonyítani akarja, hogy ott a helye a legjobbak között. Ez most nem csak képletesen igaz, de szó szerint is, hiszen ha nyerne O'Brien ellen, bejutna a 32 közé, ahol Shaun Murphy lenne az első ellenfele.
Jack Lisowski
Aditya Mehta és David Gilbert nyitja a tizenharmadik sort. Az indiai Mehta a 2010-es Ázsia Játékokon egyéniben bronz-, csapatban ezüstérmet szerzett, az angol Gilbert pedig idén már volt főtáblán is, Ausztráliában, ahol Graeme Dott visszalépése miatt helyezték a szabadkártyás meccsét a 32 közé, de előtte a selejtezőkben legyőzte Dave Haroldot és Mark Kinget is. A második körben lép be a 42 éves észak-ír Joe Swail, aki volt már 10. is a világranglistán, jelenleg 56., a 2009-es Welsh Open döntőse. Robert Milkins, 35 éves, 1995 óta profi, van már 147-e, 36. a világranglistán. Végül, de nem utolsósorban Peter Ebdon száll be, 2002 világbajnoka, nyolcszoros pontszerzőgyőztes, 20. a világranglistán. Amelyikük túljut ezen a nehéz soron, Ali Carter ellen készülhet a főtáblán.
A következő kvintett első párosa két David, Morris és Grace. Morris mindössze 22 éves, mégis 2007-re datálódik legkomolyabb tornagyőzelme, amikor az Irish Classic-on nyert, legyőzve Fergal O'Brien-t. Grace már 26. évét tapossa, 2005-ös amatőr angol bajnok, 2008 óta liftezik a profi és az amatőr státusz között, idén a Q School révén jutott vissza a profik közé. A következő állomás Adrian Gunnell, 55. a világranglistán, '99-ben 147-et lökött, négy nagy pontszerzőn is nyolcaddöntőzött, utoljára 2008-ban, a Grand Prix-n. Dave Harold személyében egy komolyabb név jön a harmadik fordulóban, a 44 éves angol '91 óta profi, '93-ban az akkor még pontszerző Asian Open megnyerése karrierje legnagyobb sikere. Taktikus, megfontolt játékáról híres. Egy másik angol, Joe Perry csak egy győzelemre van a főtáblától, 24. a világranglistán és ő is '91 óta profi, holott hét évvel fiatalabb Dave Harold-nál, a maga 37 évével. A főtáblán az északír Mark Allen vár az ötösfogat győztesére.
Az utolsó előtti főtáblás helyre Rod Lawler és Simon Bedford rajtol az első körben. Lawler '90 óta profi, '96-ban második körbe jutott a VB-n, szintén '96-ban döntőt vesztett az International Openen, 2003-ban maximumot lökött a VB selejtezőjén. Bedford 35 éves, háromszor szerepelt pontszerző főtábláján jelenleg 76. a világranglistán, legjobbja a 65. hely. Mark Joyce a tavalyi UK-n robbantott, a negyeddöntőig menetelt, ahol 9-7-re kapott ki Mark Williams-től. Anthony Hamilton 1991 óta íródó profi pályafutása során 212 százast szedett már össze, mégse nyert egy pontszerzőt sem, két második helye viszont van, a British ('99) és a China Openről (2002). Végül Marco Fu, a legutóbbi Masters döntőse, aki a 2008-as UK Championshipen szintén döntőt játszott (és vesztett Shaun Murphy ellen 10-9-re), a 2007-es Grand Prix-t viszont besöpörte. A 32 között Stuart Bingham száll be erre az ágra.
Végül, de nem utolsósorban Andrew Norman és Scott MacKenzie nyitja a 16. selejtezősort. Norman és MacKenzie egyaránt 31 évesek (kevesebb, mint egy hónap van köztük), mindkettejük legjobbja pontszerzőn a nyolcaddöntő. Tony Drago már jóval nevesebb játékos, a "Máltai Sólyom" biliárdban is letette a névjegyét és a snooker rajongói számára is ismerős kell, hogy legyen a neve. Ő jegyzi a leggyorsabb százas bréket, viszont gyors stílusa sok hibával jár együtt, az igazán nagy eredmények elkerülték, jelenleg 51. a világranglistán, legjobbja a 10. hely, a 98/99-es szezonból. A negyedik körben a skót Jamie Burnett szállhat be, aki a tavalyi Shanghai Masters-en játszott döntőt bomba meglepetésre, viszont ott ki is kapott Ronnie O'Sullivan-től. Ötödjére Ryan Day jön, a wales-i a középmezőny stabil tagja, 6. is volt már a világranglistán, most viszont csak 30. Ha viszont továbbjut, a főtáblán viszont a világelső vár rá, azaz Mark Selby.
Tony Drago
Utolsó kommentek