Wuxi:
döntő:
Mark Selby - Ali Carter 9-7
A hazai kedvenc (és mindhárom eddigi Wuxi Classicon döntős) Ding Junhui ezúttal az elődöntőben búcsúzott, legyőzője Mark Selby meg sem állt a győzelemig.
World Cup:
döntő:
Kína - Észak-Írország 4-2
A Dinggel és Liang Venboval felálló kínai csapat legyőzte a Mark Allen és Gerard Greene által képviselt északíreket.
Wuxi Classic
Mark "The Shark" Selby behúzta a 4. alkalommal megrendezésre kerülő Wuxi Klasszikust, ami bíztató szezonkezdet az angol számára. Ali Carter formája szintén kellemes meglepetés, de természetesen ebből a szezon eleji kis tornából messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, hiszen sok klasszis még hiányzott a mezőnyből.
World Cup
Ami a Thaiföldön megrendezett Világkupát illeti, talán megtévesztő a név, hiszen ennek az eseménynek nincs köze a Világbajnoksághoz, súlyban, fontosságban meg sem közelíti a tavaszi sheffieldi eseményt, viszont egy régi hagyomány felélesztéséről van szó.
A 70-es években a snooker népszerűsége felfelé ívelt, sorra indultak a kisebb-nagyobb versenyek, '75-ben lezajlott az első Masters, '77-ben a Világbajnokság átköltözött jelenlegi helyére a Crucible Színházba, valamint elrajtolt az első UK Championship is. Ezt követően 1979-ben megrendezték az első snooker versenyt csapatok számára, mégpedig nemzetek szerint felálló csapatok indulásával. Ez a rendezvény World Challenge Cup névre hallgatott és a wales-i csapat nyerte meg, remek játékosokat felvonultatva: Ray Reardon, Terry Griffiths és Doug Mountjoy voltak a győztes csapat tagjai.
Később különböző neveken és kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1996ig sor került világkupákra, majd 15 éves szünetet követően idén újra felkerült a versenynaptárra. Ami a lebonyolítást illeti, a csapatok két játékossal indulnak, akik megmérkőznek egymással, majd két páros meccset játszanak (a két játékos ilyenkor felváltva lök, ami érdekes meccsekhez vezethet).
A csapatokra idén sem lehetett panasz, Nagy-Britannia csapatai számítottak a torna fő esélyeseinek, ennek megfelelően a csoportkörből Wales (M.Stevens, M. Williams), Skócia (J. Higgins, S. Maguire), Észak-Írország (M. Allen, G. Greene) és Anglia (M. Selby, A. Carter) csapata is továbbjutott, valamint a hagyományosan jó játékosokat adó Ausztrália (N. Robertson, S. Mifsud) és Írország (K. Doherty, F. O'Brien) is kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé, a feltörekvő Kína (Ding J., L. Wenbo) és Hong Kong (M. Fu, F. Kwok Wai) mellé.
Kína Írország és Wales magabiztos legyőzését követően a döntőben Észak-Írország csapatával került szembe, akiket szintén meggyőző játékkal győztek le. Kína győzelme ezen a tornán újabb jel a távol-keleti ország snookerének fejlődésére, Ding és Liang Wenbo újfent a világ tudomására hozták: Kínával számolnia kell a snookernek.
Utolsó kommentek