Mindenek előtt elnézést kérek mindenkitől a tegnapi és a tegnapelőtti összefoglalók elmaradásáért, most mindent bepótolok. A negyeddöntők és az elődöntők is terítékre kerülnek, összefoglalókkal és videókkal, este pedig jön a beszámoló a döntőről.
Negyeddöntők
A legjobb nyolc között került sor a két meglepetésember Anthony Hamilton és Mark King összecsapására. A mérkőzés színvonalát nem a Shanghai Indoor Stadium mennyezete környékén kellett keresni, King a szokásos játékát vette elő, mégpedig végülis rendkívül hatékonyan. A meccs elején Hamilton jutott 2-1-es előnyhöz, ám King fordítani tudott és hiába adódtak lehetőségek Hamilton előtt a szépítésre, képtelen volt élni velük, így King végül 5-2-es győzelmet aratott. A meccs után Hamilton meglehetősen feldúlt volt és az egyik kameraman munkáját tette felelőssé dekoncentráltsága miatt. Szerinte állandóan vele szembe mozgatta a kamerát és folyamatosan mozgott a karja, így ő nem tudott a lökésre koncentrálni, majd mikor már harmadszor panaszkodott végül lecserélték az egyik munkatársat - természetesen nem azt, akivel Hamiltonnak baja volt. Érdekes kifogás...vajon King látószögébe sosem került bele az illető, mikor lökni készült? Mindenesetre Hamilton szép teljesítményt nyújtott, öt százast lökött, kiejtette Stephen Maguire-t és Ronnie O'Sullivant, de King végülis kifogott rajta.
/Mark King - Anthony Hamilton 5-2/
A felső ág másik csatája jóval színvonalasabbnak ígérkezett, hiszen Shaun Murphy és Mark Selby feszültek egymásnak. Murphy két döntő frame után érkezett a negyeddöntőbe, Selby pedig két elég sima meccset nyert az első két körben, bár Bond egy kicsit megizzasztotta, végülis nem mondhatjuk, hogy nem volt egy egyértelmű győzelem. A Jamie Cope elleni 5-0 pedig magáért beszél. Nos a színvonalat illetően nem kellett csalódnunk, nem kezdtek rosszul a fiúk, az első négy frame-et követő szünetre Murphy ment előnnyel, 3-1-re vezetett. 70-es, 80-as breakek repkedtek, Selby kicsit visszafogottnak tűnt, Murphy-n pedig látszott, hogy nem akar megint hátrányból verekedni, mint Dale és Allen ellen. Nem is került hátrányba, Selby ugyan szépített 3-2-re, de Murphy behúzta a következőt és már csak egy kellett neki az elődöntőhöz. Hiába tudott azonban nyerni korábban 4-2-es hátrányból, ugyanilyen előnyből nem sikerült neki. Két szoros frame-ben Selby egyenlített, elsősorban Murphy hibáinak és saját remek biztonsági játékának köszönhetően. A 9. frame elején Selby snookert adott, Murphy rosszul menekült és egy 117-es break lett a büntetése. Selby ezzel pontjainak köszönhetően a világranglista első helyének várományosa lett és a Mark King elleni elődöntőre készülhetett.
/Mark Selby - Shaun Murphy 5-4/
A wales-i "házi negyeddöntő" két résztvevője, Mark Williams és Matthew Stevens izgalmas meccseket játszottak korábban egymással, köztük egy VB-döntőt is, melyet Mark Williams nyert meg 18-16-ra. Mindkettejüknek volt egy komolyabb mélyrepülése az utóbbi időben, Stevens nehezebben lábalt ki belőle, de most már ő is újra ott van a legjobb 16 között. Összességében tehát legalábbis egy izgalmas meccset vártak a nézők kettejüktől. Nos, csalódniuk kellett, Stevens rendkívül bátortalanul játszott, a meccs végéig 20% alatt maradt a hosszú lökéseinek sikeressége, míg Williams lehengerlő formában tarolt, egy 129-es breaket is bevitt és 5-0-ra verte honfitársát és barátját. A meccs után mindketten sportszerűen nyilatkoztak, Williams szerint bármikor ki is kaphat Stevenstől ugyanilyen arányban, de ma neki jött be minden, Stevens pedig a világ legjobbjának nevezte ellenfelét, aki megbüntette őt a hibáiért.
/Mark Williams - Matthew Stevens 5-0/
Az utolsó kiadó elődöntős helyre az utóbbi két VB-győztes pályázott: 2010 bajnoka, az ausztrál Neil Robertson és a 2011-es győztes, a skót John Higgins. Robertson kezdett jobban, 2-0-ra vezetett, de a szünetre már döntetlennel mentek. Ebből úgy tűnt, hogy a kiegyenlítő Higgins lélektani előnybe került, de ha volt is ilyen előnye, az a szünetben elpárolgott, Robertson megnyerte a hátralévő három frame-et és továbbjutott. A játéka is bíztatónak tűnt, négy 50 fölötti breaket hozott össze magabiztosan. A meccs után Robertson örömének adott hangot, hogy le tudta győzni ellenfelét, akit a legjobb játékosnak tart, akivel valaha játszhatott. Higgins a saját gyenge biztonsági játékát említette, valamint azt, hogy Robertson a tavalyi VB-győzelme óta nem játszott így.
/Neil Robertson - John Higgins 5-2/
Elődöntők
Mark King és Mark Selby összecsapása sok kérdést vetett fel a nézőkben. Elsősorban azt, hogy képes lesz-e King Selby-t is megfogni egyedi játékstílusával, vagy világelsőségre készülő honfitársa már túl nagy falat lesz neki? Mark King az az ember, akit soha nem szabad lebecsülni. Finoman szólva nem egy breakerős játékos, de bárkit képes megverni, óriási küzdő, aki soha nem adja fel. Most azonban mégis kénytelen volt, mert ő is bal lábbal kelt fel (biztosan nem tett jót a három jó hosszú meccse sem) és Mark Selby is ellenállhatatlan volt. King még csak árnyéka sem volt önmagának és hiába kapta meg többször is az esélyt, hogy egy frame-et legalább behúzzon, nem tudott élni vele, így Selby 6-0-ra verte és készülhetett a döntőre. King előtt ettől függetlenül le a kalappal, hogy idáig eljutott, Selby-től kikapni pedig nem szégyen.
/Mark Selby - Mark King 6-0/
A másik elődöntő izgalmasabbnak ígérkezett, hiszen mégiscsak két világbajnok állt egymással szemben. Mark Williams kezdett jobban, a szünet előtt 3-1-es előnyre tett szert Neil Robertsonnal szemben, sőt egy kerek százas breaket is produkált. Egy igen nehéz ötödik frame-ben Williams remek snookert adott, Robertson nyolcszor hibázott, azonban a végén mégis megkapta a lehetőséget, miután Williams kihagyta a barnát és "ellopta" a frame-et. A wales-i azonban megnyerte a hatodikat és újból kettővel vezetett. Robertson ekkor sem adta fel, sőt magasabb sebességre váltott, a következő két menetben Williams kettőt hibázott, ezeket könyörtelenül kihasználta és kiegyenlített, majd a vezetést is átvette. A 10. frame szoros végjátékát a wales-i bírta jobban, elképesztően higgadtan játszott és kiharcolta a döntő frame-et, ahol mindketten hibáztak egy-egy break elején és végül Williams jött ki jobban a csatából, megnyerte a frame-et és bejutott a döntőbe. Robertson csalódott volt, a kihagyott lehetőség miatt, de hozzátette, hogy már sokkal jobban érzi magát Kínában, szívesebben játszik itt, mint korábban. Ez többszörösan igaz legyőzőjére, Mark Williams-nek szinte már hazai pálya a Föld legnépesebb országa, hiszen háromszoros China Open győztes. Ha megveri Selby-t a döntőben, Shanghai-t is meghódíthatja.
/Mark Williams - Neil Robertson 6-5/
Utolsó kommentek