Az ausztrál Neil Robertson parádés játékkal szórakoztatta a közönséget, John Higgins és Ding Junhui is nagy verést kapott tőle. Onnantól kezdve, hogy az asztalhoz állt, nem volt kétséges, hogy ennek az estének nem lehet más a győztese.
A skót közönség nagy üdvrivalgással fogadta a világbajnok John Higgins érkezését az asztalhoz és minden támogatást meg is adtak neki, ám ez is kevés volt Robertson ellen, aki sima 3-0-val (egy, kettő, három) mosta le. Az ausztrálnak egyszerűen minden bejött, hihetetlenül pontosan játszott és jelezte: akár Ding, akár Murphy kerül az útjába a döntőben, az illetőnek alaposan fel kell kötnie a gatyáját, ha szembe akar szállni vele.
Végül Ding lett a döntő vesztese, mivel 3-2-re legyőzte Murphy-t egy szintén elég jó színvonalú, izgalmas meccsen. Murphy elsősorban magát okolhatja a kiesésért, de Ding is ügyesen használta ki az adódó lehetőségeket.
Maga a finálé egy szoros frame-mel indult, visszaállított feketét követően Dinghez került az előny, de Robertson egy 140-nel büntetett, majd egy 109-essel átvette a vezetést, végül egy szoros frame-ben befejezte a meccset. Ding nem játszott élete formájában, Robertson viszont erősen közelített hozzá. Az ausztrál a PTC versenyeken nem szokott villogni, így "élesben" legközelebb valószínűleg csak a decemberi UK Championshipen látjuk majd játszani, kérdés, mennyire tudja megőrizni mostani formáját.
A Premier League állása a lejátszott két forduló után:
1. Matthew Stevens 6pont (6-0)
2. Mark Williams 6pont (6-1)
3. Neil Robertson 6pont (6-4)
4. Shaun Murphy 6pont (6-8)
5. Ding Junhui 4pont (4-5)
6. John Higgins 3pont (3-6)
7. Ronnie O'Sullivan 2pont (2-3)
8. Ali Carter
8. Judd Trump
10. Jimmy White (0-6)
Jövő héten csütörtökön pedig már jön is a következő állomás, az angliai Doncaster, ahol Matthew Stevens - Ronnie O'Sullivan, valamint Ding Junhui - Ali Carter meccseket rendeznek majd!
Utolsó kommentek