Lezajlottak a selejtezők és az első forduló meccsei, továbbá a felső ágon kész a legjobb 16 közé jutó nyolc versenyző mezőnye a Players Tour Championship Sheffieldben zajló harmadik állomásán.

Tovább után részletek, egyébként már vagyunk a fácsén, tessékszíveslenni lájkolni.

Tegnap

A legutóbb kellemes meglepetést okozó fiatal tehetségek közül ezúttal a selejtezőben kiesett a wales-i Jak Jones, a hölgyek között hétszeres világbajnok Reanne Evans, továbbjutott viszont két fordulón át Kyren Wilson.

Ben Woollaston

 

Az első forduló meglepetéssel indult, a legjobb 128 mezőnyében 4-0-ra kikapott a világelső Mark Williams, a 36 éves, ír Michael Judge ellen, akinek legjobb világranglista helyezése a 24. volt, az is a 2002-2003-as szezonból. A nyolc szekcióra bontott 128-as mezőny első részében kapott szerepet Jack Lisowski, akit szintén a snooker nagy tehetségének tartanak és kis híján le is győzte Jamie Cope-ot, azonban végül a rutin diadalmaskodott (4-3), ahogyan Cope következő meccsén is, ahol őt ejtette ki a '97-es világbajnok Ken Doherty (4-2). Ellenfele a nyolcaddöntőben Ben Woollaston, a 24 éves angol, aki Rod Lawler, Kurt Maflin és Andrew Higginson kiütésével jutott el idáig.

A második nyolcasban nem akármilyen nevek kaptak helyet, Neil Robertson, Ali Carter, Stuart Bingham és Marco Fu is innen vadászott nyolcaddöntős helyekre. Meglepetésre azonban egyikük sem lehet ott a 16 között, ez ugyanis Alan McManusnak és Joe Jogia-nak sikerült, McManus 4-0-ra intézte el Binghamet a 64 és 4-2-re Fu-t a 32 között, Jogia pedig Robertsont ugyancsak 4-2-re a 32 között.

Michael Holt

A harmadik oktettből Michael Holt és Anthony McGill jutottak tovább, előbbi Steve Davist (4-1), utóbbi Matthew Stevenst (4-2) is búcsúztatta. A 20 éves skót McGill a 2006-os Junior Pot Black és a 2008-as U19-es EB második helyezettje.

Stephen Lee

A jelen állás szerinti utolsó két résztvevő Stephen Maguire és Stephen Lee, két remek példa arra, hogy a jó snookerjátékosnak nincs feltétlenül szüksége sportos testalkatra. Lee ráadásul olyan neveket búcsúztatott, mint Ding Junhui (4-1) és Mark Allen (4-2). Itt jutott szóhoz Kyren Wilson is, aki azonban megint nem tudott igazán nagyot robbantani, hiába ejtette ki Shaun Murphy-t 4-1-gyel, egy papíron egyszerűbb feladatba beletört a bicskája, David Grace ugyanis kifogott rajta (4-2).

 

 

 

Ma

O'Sullivan, Selby, Trump, Hendry, Higgins, csak néhány név a teljesség igénye nélkül a ma asztalhoz lépő klasszisok névsorából, már el is kezdődtek az első meccsek, itt lehet kukucskálni egy kis ünnepnapi snooker-kikapcsolódás után.