16 versenyző van még versenyben az idei második PTC versenyen, nézzük kik ők, milyen meccseket játszottak és milyeneket játszhatnak a továbbiakban.

 

A 128 fős mezőny két nap alatt 16 fősre fogyatkozott, pörgős iramban halad a verseny, a játékosoknak nincs idejük átállni egyik meccsről a másikra, így izgalmas csaták és meglepetések színesítik a tornát.

Xiao Goudong

Xiao Guodong                                                                                                                        Judd Trump

Érdekesség, hogy két selejtezőn át a főtáblára jutott a hétszeres női snooker világbajnok Reanne Evans is, azonban az első fordulóban az a kínai Xiao Guodong búcsúztatta egy sima 4-1-gyel, aki 2009-ben a China Openen már megfordult a legjobb 16 között és már most is itt tart, hiszen Evans után kiejtette Rod Lawlert és Craig Steadmant, akiket ugyan nem a sportág legendáiként tartunk számon, de említésre méltó, hogy Steadman a Xiao elleni meccs előtt Jimmy White-ot és Ricky Waldent búcsúztatta. A 22 éves Xiao ellenfele Jamie Burnett lesz a nyolcaddöntőben.

A profi mezőny újdonsült tagja, az ifjú belga Luca Brecel is megmérette magát, Jamie Cope ellen 4-1-re nyert is, a 64 között azonban Rory McLeod állította meg. Azért ne legyen kétségünk, biztosan sokat fogunk még hallani erről a még csak 16 éves belga fiúról, aki amatőr versenyek egész sorát nyerte már meg, sőt 2009-ben, 14 évesen U19-es Európa bajnok lett, ezzel máig ő a legfiatalabb győztes. Eljutott viszont a legjobb 16-ig 2010 U19-es Európa bajnoka, a 18 esztendős wales-i Jak Jones, így a felső két ágon egy-egy fiatal titán csatázhat egy-egy veterán harcossal, Jak Jones ellenfele ugyanis Rory McLeod lesz.

Jak Jones

Jak Jones                                                                                                                           Reanne Evans

A következő párosítás már két veterán meccse lesz, hiszen Dave Harold és Ryan Day várnak egymásra, Harold igen magabiztosan menetel, Nigel Bond és Steve Davis sem állhattak az útjába a 32 között (4-2, 4-0), de Day-nek sem okozott gondot sem Mike Dunn, sem Simon Bedford. Egy esetleges Harold - McLeod párosítás a taktikus snooker szerelmeseinek csemegéje lehetne majd az elődöntőben, ebbe azonban komoly beleszólása lesz még a Dott - Ding meccs győztesének is. Ding útja az ugyancsak figyelemre méltó 19 éves Kyren Wilsonon keresztül vezetett, aki nem mást, mint Peter Ebdont ejtette ki a 128 között.

A nyolcaddöntőben találkozik majd a 23 éves, kínai Yu Delu és angol ellenfele a 22 esztendős Adam Duffy. Duffy nem akármilyen skalpot mondhat magáénak, a 32 között 4-0-ra ütötte ki Mark Selby-t. Kettejük meccsének győztesére nehéz feladat vár majd, hiszen a Neil Robertson - Judd Trump csatából továbbjutó balkezes klasszis lesz a következő ellenfél. Trump bizonyította, hogy a VB-döntő elvesztése után sem felejtett el snookerezni, hiszen Mark Allen és Mark Davis is általa kényszerült korai búcsúra.

Adam Duffy

Ronnie O'Sullivan is kívánhatott volna egyszerűbb sorsolást magának, Stephen Hendry 4-1-es legyőzése után Matthew Stevens került ugyanis az útjába, akit 4-3-mal küldött haza. Ellenfele a 20 éves Liam Highfield lesz.

Liam Highfield

Liam Highfield                                                                                                                               Yu Delu

A legjobb 16 utolsó párosítása pedig a Fergal O'Brien - Ali Carter meccs, ami ugyancsak érdekesnek ígérkezik. O'Brien a 32 között 0-3-ról felállva verte a még mindig gyors Tony Drago-t, Ali Carter pedig a világbajnok John Higgins ellen nyert simán, 4-1-re.

Érdemes tehát figyelni a folytatásra, sok olyan játékost láthatunk, akik később meghatározó arcai lehetnek a snookernek. A jelenlegi 16-os mezőny átlagéletkora 29,3 év, ami a Világbajnokság nyolcaddöntő mezőnyének 31,3 éves átlagával összehasonlítva nem tűnik annyira kevésnek, ám itt nem kevesebb mint 7 játékos még nem töltötte be a 25. életévét, míg a VB mezőnyében mindössze Trump és Ding voltak 25-nél fiatalabbak. Természetesen a PTC rangjában össze sem hasonlítható egy nagy tornával, mégis aki kíváncsi arra, hogy kiket láthatunk majd az elkövetkező 10-20 év snooker-közvetítéseiben, annak érdemes figyelnie a fiatalokat, akár hosszútávú fogadásokon is el lehet gondolkozni, érdekes lesz pár év után visszatekinteni, hogy "na őt láttam tizenévesen", vagy, hogy "azóta se hallok róla, pedig milyen ügyes gyerek volt".

A meccsek 11 órakor kezdődnek, és még ma befejeződik a torna, úgyhogy jó meccsnézést és kellemes snooker-délutánt/estét kívánok mindenkinek!