A Players Tour Championship 10. állomásának a sheffield-i World Snooker Academy adott otthont. Némi meglepetésre Michael Holt nyerte a tornát, aki a döntőben Dominic Dale ellen diadalmaskodott.
A büszke győztes és a csalódott vesztes a döntő végén
Bár nem az esélyesek jó szereplésétől volt hangos a 10. PTC verseny, összességében jól szórakozhattak, akik követték a meccseket, hiszen már a selejtező második körében egy 147-et regisztrálhattunk, ami összesen a 80. hivatalos maximum volt és David Gray szerezte Robbie Williams ellen (akinek a neve kétségtelenül jobban hangzik a popszakmában, mint a snookerben). Sőt, a 128 között Ricky Walden is hozott egy tökéletes frame-et, neki ráadásul ez volt az első 147-e (Gray a 2004-es UK Championshipen már lökött egyet). Sajnos azonban az Akadémián nincs lehetősége bárkinek élőben megtekinteni a meccseket, így nem tapsolhatott közönség a remek breakeknek.
A legfelső ágon Robertson - Higgins nyolcaddöntőt rendeztek, ezen kívül mindössze egy olyan párosítás volt a tizenhat között, ahol érdekelt volt világranglistán Top16-os versenyző (a másik a Lee - Dott meccs volt). A nyolc közé végül John Higgins, Joe Perry, Jamie Cope, Michael Holt, Dave Harold, Stephen Lee, Dominic Dale és Liang Wenbo jutottak be. Közülük Higgins (Perry ellen) és Dale (Liang ellen) szoros meccsen 4-3-ra nyertek, míg Holt 4-0-ra verte Cope-ot, Lee pedig 4-1-re Harold-ot.
A négy között tehát Michael Holt és a regnáló világbajnok találkoztak és bár kétségkívül Higgins számított esélyesnek, sima 4-2-es vereséget szenvedett, a másik ágon pedig a szintén kicsivel esélyesebbnek számító Stephen Lee kapott ki ugyanilyen arányban Dominic Dale ellen.
A döntő a változatosság kedvéért szintén 4-2-vel végződött. Holt nyerte az első kettőt, Dale szépített, sőt ki is egyenlíthetett volna, de a végén egy sárga elhibázása újra két frame-es hátrányba sodorta. Innen újra kapaszkodott, de a hatodik menetet Holt magabiztosan kézben tartva behúzta, ezzel övé lett a 10ezer angol font. Második profi tornagyőzelme volt ez a tavalyi Prague Classic (EPTC - 6.) után. Ezzel az angol a hetedik helyre kapaszkodott a tabellán, vagyis szinte biztos helyet szerzett magának a PTC márciusi nagydöntőjén. Dale a 19. helyre ugrott, neki még lesz dolga a hátralévő két versenyen, ha ott akar lenni a legjobb 24 között.
Az élen továbbra is az O'Sullivan, Trump, Robertson trió áll, utcahosszal az őket követő Mark Selby előtt.
Rank | Player | Total Money | Events Played | ||
---|---|---|---|---|---|
UK | Europe | Total | |||
1. | Ronnie O'Sullivan | 29,600 | 6 | 3 | 9 |
2. | Judd Trump | 28,900 | 6 | 4 | 10 |
3. | Neil Robertson | 28,100 | 5 | 4 | 9 |
4. | Mark Selby | 16,100 | 6 | 3 | 9 |
5. | Ben Woollaston | 15,500 | 6 | 4 | 10 |
6. | Andrew Higginson | 14,600 | 6 | 4 | 10 |
7. | Michael Holt | 14,500 | 6 | 4 | 10 |
8. | Graeme Dott | 14,000 | 6 | 3 | 9 |
9. | John Higgins | 12,900 | 6 | 3 | 9 |
10. | Stephen Lee | 11,200 | 6 | 4 | 10 |
11. | Joe Perry | 9,300 | 6 | 4 | 10 |
12. | Ricky Walden | 8,600 | 6 | 4 | 10 |
13. | Mark Davis | 8,400 | 6 | 4 | 10 |
14. | Matthew Stevens | 8,000 | 6 | 4 | 10 |
15. | Xiao Guodong | 7,900 | 6 | 4 | 10 |
16. | Fergal O'Brien | 7,600 | 6 | 4 | 10 |
17. | Barry Hawkins | 7,200 | 6 | 4 | 10 |
18. | Martin Gould | 7,100 | 6 | 4 | 10 |
19. | Dominic Dale | 7,000 | 6 | 4 | 10 |
20. | Jamie Jones | 6,700 | 6 | 3 | 9 |
21. | Jack Lisowski | 6,500 | 6 | 4 | 10 |
22. | Michael White | 6,300 | 6 | 4 | 10 |
23. | Ding Junhui | 6,000 | 4 | 1 | 5 |
24. | Joe Jogia | 5,700 | 6 | 4 | 10 |
25. | Steve Davis | 5,700 | 6 | 4 | 10 |
A következő PTC torna december 17-én kezdődik, szintén Sheffield városában.
Utolsó kommentek