Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ez igen, Ronnie!

Ronnie O'Sullivan - Dominic Dale  10-2

Nem teketóriázott a "Rakéta", 7-2-es állásból folytatta amit megkezdett az első session-ben és leiskolázta ellenfelét, Dominic Dale-t.

A mérkőzés előtt sokan megkérdőjelezték (én is), hogy O'Sullivan egyáltalán elindul-e a tornán és ha igen, akkor milyen hozzáállással, milyen kedvvel és milyen formában áll majd az asztal mellé. Én egyenesen odáig merészkedtem, hogy a szimpatikus wales-i, Dominic Dale győzelmét tippeltem. Nos, úgy tűnik ez már tényleg az utolsó szikra volt a "Rakétának", aki kevés hibával, három darab százast is bepakolva, ellenfelének esélyt sem hagyva nyert. Isten ments, hogy elkiabáljam, de úgy tűnt élvezi is amit csinál, de legalábbis jól érzi magát és a közönség is maximálisan mellette állt, támogatták, szurkoltak a jó hangulatú meccsen. Dale-nek hamar be kellett látnia, hogy ezen a meccsen nincs igazán keresnivalója, de nem tört össze, mosolygósan, sportszerűen vette tudomásul, hogy O'Sullivan ezúttal olyan alkotókedvvel játszik, aminek kevesen tudnak ellenállni.

Természetesen - bár ez a győzelem sem lebecsülendő - az igazi feladat majd csak most következik Ronnie számára, ugyanis nem más, mint Shaun Murphy vár majd rá a 16 között, aki ellen azért nagyságrendekkel nehezebb lesz kibontakozni, mint Dale ellen, ráadául Murphy is imponáló játékkal lépett tovább, 10-1 arányban semmisítette meg Marcus Campbellt, tehát csak reménykedhetünk, hogy mindketten megőrzik remek formájukat és akkor a VB egyik legjobb meccsét produkálhatják szombaton délután 15.30-tól.

0 Tovább

Online meccsnézés

Ha esetleg az Eurosport valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva valami nevetséges sportot előnyben részesítene a snookerrel szemben, itt lehet vadászni a meccsekre:

http://www.myp2p.eu/competition.php?competitionid=&part=sports&discipline=other

0 Tovább

Barry Hawkins kiejtette Stephen Maguire-t; Ding lesöpörte Burnettet a posztóról

Barry Hawkins - Stephen Maguire  10-9

Újabb 19 frame-es meccsen Barry Hawkins megszakította rossz sorozatát és győzelmet aratott világbajnoki meccsen. A balkezes angol hatodik próbálkozása volt ez, így igazán kiéhezett a sikerre. Bár 8-4-re is vezetett és úgy tűnt magabiztosan ejti ki a végső esélyesként is számon tartott Maguire-t, a skót ledolgozta hátrányát és döntő frame-et harcolt ki, ott azonban már nem volt esélye, Hawkins keze nem remegett, továbblőtte magát a 16 közé, ezzel a torna első igazi nagy meglepetését okozta. A Mark Allen - Matthew Stevens meccs győztese lesz majd az ellenfele a nyolcaddöntőben.

 

 

 

 

Ding Junhui - Jamie Burnett  10-2

Ezzel a tegnapi eredménnyel még adós voltam. Ding 9-1-ről folytatta meccsét tegnap és bár még egy frame-et engedélyezett Burnettnek, de utána már nem volt pardon, bevitte a tizedik csapást is ellenfelének és a legjobb 16 közé lépett, ahol az Ebdon - Bingham meccs győztese próbálja majd megakadályozni élete legjobb VB eredménye elérésében.

0 Tovább

Fu és Gould a Trump elleni meccsért küzdenek holnap, míg Ricky Walden egy McLeod fejét veheti

Holnap délelőtt kezdi meg a csörtét Marco Fu és Martin Gould a felső-, valamint Ricky Walden és Rory Mcleod az alsóágon

 

Marco Fu (21.) - Martin Gould (22.)

A világranglistát alapul véve a legszorosabb mérkőzésre számíthatunk a hongkongi Fu és angol ellenfele Gould meccsén. A sziporkázó színvonal nem garantált, ám a VB szenzációja címre pályázó Judd Trump következő ellenfele ebből a párharcból kerül majd kí. Fu jóval sikeresebb karriert tudhat maga mögött mint holnapi ellenfele, nagy tornát is nyert már (2007, Grand Prix), valamint idén is eljutott egy elődöntőig (German Masters), sőt a Masters döntőjébe is bejutott, ahol Ding hagyta helyben egy 10-4-gyel. Gould a nagy tornák főtábláinak perifériáján mozog, hol felbukkan, hol megáll a selejtezőknél - de azért többnyire felbukkan. Sőt, idén egy World Open negyeddöntőt is felmutathat (Ebdon állította meg; 3-1).

Tipp: Fu magabiztosan húzza be ezt a meccset:

Fu - Gould  10-5

 

Ricky Walden (16.) -  Rory McLeod (36.)

A 28 éves Ricky Walden a 2008-as Shanghai Masters győztese, idén minden nagy tornán kvalifikálta magát a főtáblára, legjobb eredménye a World Open negyeddöntője, ahol a későbbi győztes Neil Robertson ütötte el a továbbjutástól (3-1).  Rory Mcleod-ról sem hallhattunk túl sokat, 1991 óta profi, két éve nyert egy Masters kvalifikációs tornát. Idén legjobb eredménye nagy tornán a top 32, a VB-re pedig Kyren Wilson és Mark Davis selejtezőbeli legyőzésén át vezetett az út.

Tipp: Walden a döntő frame-ben higgadtabb lesz:

Walden - McLeod  10-9

0 Tovább

Megvolt az első döntő frame - 16 között a skót Maestro, Hendry

Stephen Hendry - Joe Perry 10-9

Változatos, izgalmas meccsen, a végjátékban fej-fej mellett haladva legyőzte Joe Perry-t a hétszeres világbajnok Stephen Hendry.

 

Meggyőző játékot csak néha, küzdeni tudást viszont annál mutatott a veterán skót a 19 frame alatt. A meccs elején kétszer is Perry jutott előnyhöz, az első session végére azonban magára talált Hendry is és 6-3-as előnnyel vonulhatott a pihenőre.

 

Ekkor úgy tűnhetett, komolyabb izgalmakra már talán nem kell számítani, azonban Perry összekapta magát, ledolgozta hátrányát, és bár előnybe nem került, végig ott loholt ellenfele nyomában egészen a 19. frame-ig. Hendry hiába vitt be két százast is, itt már nem tudott megnyugtató előnyt szerezni, Perry hozzálátott az asztal letakarításához, azonban egy nem túl nehéz barna kifogott rajta. Ezt egy rövid biztonsági játék követte mindkét játékos részéről, ahol az angol hibázott, Hendry pedig a barnát és a kéket belökve bebiztosította győzelmét.

Bár végül fölülkerekedett ellenfelén, Hendry játéka nem volt túl meggyőző, Selby ellen (feltéve, hogy Mark "The Shark" kiüti Jimmy Robertsont) a most mutatott forma valószínűleg nem lesz elég ahhoz, hogy a negyeddöntőbe beverekedje magát.

A magam részéről - bevallom - minden tornán a régi idők nagyjaiért (főleg Davis, White és Hendry) szorítok, hogy egy-egy jobb eredménynek köszönhetően újra ott legyenek - ha csak rövid időre is -  a jelenkor legjobbjai között, de Hendry esetében - talán az ő esetében még valamennyire reálisan is - reménykedem, hogy tényleg meg tudja villantani még egyszer legalább az oroszlánkörmeit és megmutatja, hogy nem múlt még el az ő világának a dicsősége.

0 Tovább

cdrssjotekonykocc

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek