Az egyhangú wild card fordulót követően igazán remek második napot zárhattunk, fordulatos meccsekkel, hét százassal, három döntő frame-mel és pár meglepetéssel. A Paul Hunter Classichoz hasonlóan itt is adott volt a remek közönség és itt is elég jó színvonalú snookert kaptak a pénzükért. Csak így tovább vasárnapig! Részletek és holnapi menetrend a tovább után.
Az esti élménybeszámolóból persze késő este lett, ennek oka pedig természetesen az UEFA rossz időzítése a Moldova - Magyarország meccsel, ahol amúgy szép volt, fiúk!
Dominic Dale és Shaun Murphy meccsével kezdődött a közvetítés, amit örömmel vettem, hiszen két támadó felfogású játékostól érthetően jó meccset vár az ember. Azt is bevallom, hogy inkább Dale-nek szurkoltam, egyrészt eleve szimpatikusabb a mosolygós wales-i dalnok, másrészt ő volt az esélytelenebb, már csak ezért is szívesen láttam volna, ha továbbjut. És bizony nagyon közel is került hozzá, az első frame-ben egy 128-as breakkel lepte meg a nézőket és ellenfelét, a másodikban viszont a menetet eldöntő feketénél hibázott igen nagyot, ezzel 1-1-re alakítva a meccset. Ettől azonban nem rogyott meg, hármat húzott be zsinórban, koncentráltabban és jobban játszva, mint Murphy és már csak egy kellett volna a nyolcaddöntőhöz. De Shaun Murphy nem véletlenül világranglista-5. és világbajnok, felszívta magát és határozott játékkal, valamint nem kis szerencsével megfordította a meccset. Murphy ennél jobban is tud játszani, de Dale koncentrációja kétségtelenül kihagyott az igazán fontos helyzeteknél, így nem verhet meg egy Murphy kaliberű játékost. /Shaun Murphy - Dominic Dale 5-4/
A másik, párhuzamosan közvetített meccsen a címvédő Ali Carter és Mark King csatáztak. Itt inkább Carter dominált, szinte minden frame nagy taktikai csatában dőlt el és hiába vezetett a végjátékban a Kapitány, a balkezes harcos végülis megfordította a meccset és ugyancsak döntő frame-ben térdre kényszerítette Cartert. A címvédő tehát csalódást okozott az első körös búcsúval, King viszont újból bizonyította, hogy soha nem adja fel és nem szabad alábecsülni semmilyen körülmények között. /Mark King - Ali Carter 5-4/
The Romford Battler - Mark King
A délelőtt kétségtelenül leggyorsabb meccsét Mark Allen és Ryan Day vívták egymással. Már akkor szünetre mentek (2-2-vel), amikor a másik három párhuzamos meccsen még összesen nem ért véget négy frame. Ez az összecsapás viszont csak eddig volt szoros, a szünet után egy megújult Mark Allen lépett az asztalhoz és szintén elég gyorsan lehozta a hátralévő három frame-et, így a nap legsimább eredményével, 5-2-vel lépett tovább, ellenfele Shaun Murphy lesz majd. /Mark Allen - Ryan Day 5-2/
Mark Allen
A délelőtt kétségtelenül leglassabb meccsét viszont egyáltalán nem meglepő módon Peter Ebdon és Fergal O'Brien vívták. A két veterán harcos küzdelme még csak a hajrában sem járt, mikor a másik hat délelőtt játszó kollégájuk már rég túl volt az első fordulón. Végül ebből a meccsből az ír O'Brien került ki győztesen, 5-3-ra megruházta 2002 világbajnokát és Mark King ellen készülhet. Érdekes meccsre számíthatunk, O'Brien játékára lassan a "másodvirágzás" kifejezést használhatjuk és bizony mindkettejük negyeddöntős szereplése meglepetésnek számít, márpedig egyikük biztosan ott lesz a nyolc között. /Fergal O'Brien - Peter Ebdon 5-3/
Délután egy régi rangadóra került sor, a helyi közönség első számú kedvence, Ronnie O'Sullivan és Ázsia talán első igazi "snookernagykövete", James Wattana feszült egymásnak. No, annyira azért nem feszültek, a Rakéta egy sima 5-1-gyel intézte el szebb napokat látott ellenfelét, sőt két százast is lökött, a közönség nagy örömére. A világért sem szeretném elkiabálni, de úgy tűnik jó most tényleg jó formában van! /Ronnie O'Sullivan - James Wattana 5-1/
Ronnie O'Sullivan
Ronnie ellenfele nem lesz más, mint Anthony Hamilton, a veterán angol játékos, aki nagy csatában Stephen Maguire-t múlta felül. Hamilton két selejtezőn verekedte át magát, olyan nevek ellen, mint Alan McManus és Ken Doherty, majd a wild card körben a kínai Li Hangot is kiütötte (az ő neve azért nem -hang-zik olyan jól, mint az előző kettőé). Lényeg a lényeg, Hamilton nem kevesebb, mint három százast ütött Maguire ellen (104, 112, 129), övé az eddigi legmagasabb break, sőt a selejtezőt beleszámítva már öt century-nál jár, ami igen megsüvegelendő teljesítmény, és a kiélezett helyzetekben sem ingott meg, hiszen 3-4-es állásról győzte le az esélyesebb skótot (két százassal). Bravó, bravó, megnézzük mire megy O'Sullivan ellen! /Anthony Hamilton - Stephen Maguire 5-4/
A veterán Hamiltonnal ellentétben a fiatal Jack Lisowskinak várnia kell az áttörésre, rutinosabb ellenfele, Jamie Cope ezúttal jobbnak bizonyult. Cope már 4-1-re is vezetett, innen Jack még felkapaszkodott 4-3-ra, de egyenlíteni már nem tudott, így Cope került a legjobb 16 közé. /Jamie Cope - Jack Lisowski 5-3/
Jamie Cope
Mark Selby sem tudta le túl könnyedén a mai napot Nigel Bond ellen. 3-3-ig itt is izgalmas volt a meccs, azonban Selby jól hajrázott, így megérdemelten jutott be a Jamie Cope ellen játszandó nyolcaddöntőbe. /Mark Selby - Nigel Bond 5-3/
Összegezve: soha rosszabb napot, jó kis Shanghai Masters-nek nézünk elébe, úgy emberileg, mint szakmailag!
Ami a holnapi közvetítést illeti, holnap így fog kinézni:
7.30 Eurosport2 (a keddi eseményekről)
9.00 Eurosport (élő)
13.45 Eurosport (élő)
És ízelítőül, a holnapi nevek közül néhány: Judd Trump, Stuart Bingham, Stephen Hendry, John Higgins, vagy épp a hazai Ding Junhui.
Utolsó kommentek