A nap legkésőbb záródó meccse igazi sokkot tartogatott a nézők számára: óriási meglepetésre a torna egyik nagy esélyese, a világelső Mark Selby sima vereséget szenvedett a selejtezőkből bejutó Marco Fu ellen. A másik meccsen várható eredmény született: az egyre jobban játszó Mark Allen simán lesöpörte a (már régóta) semmit sem mutató Ali Carter-t.

Marco Fu a szezon egyik nagy meglepetését okozta

 

Allen simán verte Carter-t

Lökhetőnek tűnik a döntő

Ezt a meccset szükségtelen hosszasan boncolgatni, Ali Carter még arra sem volt jó, hogy egyáltalán felmérjük, hogy Allen elég jó formában van-e egy esetleges döntőbe jutáshoz. Nem volt a legszínvonalasabb meccs a tornán, de azért Allen is feliratkozott a százasok listájára egy 101-essel. Carter-ért pedig kezdhetünk aggódni, ha így folytatja, elkezd szépen lassan visszaesni a világranglistán.
Allen számára most következik majd az igazi erőpróba, benne ott van a potenciál egy nagy győzelemre, de eddig képtelen volt átlépni a saját árnyékát, most viszont itt a talán soha vissza nem térő alkalom, ugyanis a Walden, Murphy, Fu trió bármely tagját képes megverni és ha ezt tudja hozni, akkor döntőbe kerülhet, ott meg ugye bármi előfordulhat.


Fu kiütötte Selby-t

Hogy mennyire is volt "totógyilkos" ez a meccs, az kiválóan szemléltethető tippversenyünk segítségével: tizenegy jóslat érkezett erre a párosításra, amelyek a 6-1-estől a 6-3-as Selby győzelemig terjedtek. Magyarán Fu-tól még csak egy 6-4-es, szorosnak mondható vereséget sem várt senki, azt pedig már pláne nem, hogy meg tudja nyerni ezt a meccset. Ez volt az első olyan forduló, ahol egyetlen tipp sem találta el legalább a kimenetelt.

Hong Kong Phooey

Hong Kong Fuey


Hogy a meccsről is essen szó: már a "bevezetésben" látszott, hogy bizony nem a várakozásoknak megfelelő Selby-féle hengerlésben lesz részünk, az angol ugyanis tőle szokatlan hibákat vétett. Bár Fu sem játszott hibátlanul, rögtön magához ragadta az előnyt, bár a szünetig Selby egyenlített, amitől természetesen a többség azt várta, hogy a folytatásban szépen bedarálja a hongkongit, ám egész másképp alakult a csata, ugyanis a világelső 4-2-es hátrányba került, a szerencsét is a pártjára állító Fu-val szemben. Ekkor ugyan az angol még képes volt felkapaszkodni 4-3-ra, de egyenlíteni már nem tudott, a folytatásban ugyanis több szokatlan kihagyás is volt a játékában, idegesnek tűnt és végül beleszaladt ebbe az egyébként elkerülhető verésbe.

"Ki ejtett ki, Mark?..."

 

 

 



Selby nem játszott olyan rosszul, mint mondjuk Williams, vagy Carter, Fu pedig korántsem játszott olyan jól, mint Trump, vagy Maguire, két közepesen játszó játékos közül a jobban koncentráló és kicsivel szerencsésebb teljesen megérdemelten került ki győztesen. Selby-nek le kell vonnia a tanulságokat, parádés őszt produkált, sőt pár napja Ryan Day-t is lemészárolta, most pedig újra kiütött rajta ugyanaz a formaingadozás, ami a Világbajnokságon is, ha ezzel nem tud kezdeni valamit, akkor nem fog tudni a képességeihez méltó eredményeket felmutatni. 
Marco Fu ezzel szemben hozta amit hoznia kellett, ott van a nyolc között és elsősorban nagyobb rutinjára támaszkodva egyáltalán nem lehetetlen, hogy Mark Allen-t is térdre kényszeríti. Bár se Bingham, se Selby nem játszottak életük formájában, a szezon két eddig nagy pontszerzőinek győzteseiről beszélünk és most mindkettejük skalpja a hongkongi övét díszíti, úgyhogy az északírnek nagyon oda kell tennie magát, ha meg akarja állítani.

A pihenő Marco Fu

 

 

És akkor ezzel a remek Fu-portréval le is tudtuk a nyolcaddöntőket, nézzük hogyan is áll a UK-Rex Williams Snooker-Jótékony kocc Tippverseny:

 

Íme az új hightech táblázatunk, amely továbbra is kattintásra nő meg:

 

Kérnék mindenkit, hogy ki-ki nézze meg a saját oszlopát és szóljon, ha hibát talál benne!
Ugyanakkor felszólítanék mindenkit, hogy ha úgy is érzi, hogy nincs esélye már a győzelemre és a fődíjra (egy hónapon át napi egy óra ingyen snooker a Rex Williams Klubban), akkor se adja fel, mert ahogy korábban már szó volt róla, a szezon végéig tart a verseny, tehát a helyezések is számítanak!

További sok szerencsét mindenkinek!



Végül, de nem utolsósorban a negyeddöntők párosításai:

Csütörtök

13.30

Stephen Maguire - Judd Trump

Ding Junhui - Neil Robertson


20.00

Ricky Walden - Shaun Murphy

Marco Fu - Mark Allen