Lezajlott a szezon első két tornája: a Pink Ribbont Mark Joyce, a Players Tour Championship első állomását Ronnie O'Sullivan nyerte.
Mark Joyce rózsaszín szezonkezdete
A június első hetében Gloucesterben megrendezett Pink Ribbon (azaz Rózsaszín Szalag) egy jótékonysági verseny, amely leginkább felkészülési lehetőséget nyújt a meghatározó versenyzőknek. Idén másodjára került megrendezésre ez a torna, ahol profik és amatőrök egyaránt részt vehettek. A 16 között a világranglista legjobb 16 helyezettje közül már csak ketten, Higgins és Maguire maradtak állva, Maguire azonban már itt ki is esett, őt is, csak úgy mint világbajnoki címvédő honfitársát a későbbi győztes Mark Joyce ejtette ki. Joyce a döntőben a tavalyi győztes Michael Holt 4-0-s elverésével megszerezte az idény első trófeáját. Önbizalomnövelőnek nem rossz, a 42. helyen rangsorolt Joyce talán lendületet vesz, hogy később pár helyet javítson.
A másik versenyen már érdemesebb elidőzni, Ronnie O'Sullivan ugyanis 21 hónap után újra tornát nyert. Utolsó győzelme a 2009-es Shanghai Masters ugyan jóval nagyobb szakmai értéket képvisel, mint a tucatnyi állomásból (plusz a döntőből) álló Players Tour első epizódjának megnyerése, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a Rakéta áprilisban még a visszavonulását fontolgatta, a Világbajnokságon való részvétele is erősen kétségesnek tűnt, most viszont újra nyerni láthatták rajongói, ráadásul pont a VB-nek otthont adó Sheffieldben (bár nem a Crucible-ben).
Azt ugyan távolról sem állíthatjuk, hogy nagy riválisait, a sportág nagyágyúit és legendáit kellett legyőznie, Martin Gould, Stuart Bingham és Joe Perry vetekednek a legkomolyabb kaliberű ellenfél címért (elnézést Joe Jogia, Bjorn Haneveer, Andy Hicks és Mike Hallett). Ennek ellenére is oda kell figyelnünk erre az eredményre, hiszen ha nem érezné jó formában magát, nem lenne jó passzban, akkor még ezen játékosok közül is biztosan megcsípte volna egy, láttunk már hasonlót korábban.
Utolsó kommentek