Eljött tehát a döntő első napja, s ezzel megkezdődik az idei világbajnokság véghajrája, már csak két játékos van versenyben, akiknek idén még egyszer fel kell pörögniük, s mindent kiadni magukból. Szarka01-gyel közösen arra jutottunk, hogy a mai napon mindketten leírjuk számotokra a véleményünket a döntővel kapcsolatban.
Rögtön azzal kezdeném, hogy a magam részéről esélyesebbnek tartom Higginst a győzelemre, mint Trumpot, s mindjárt ki is fejtem miért.
Judd Trump úgy vágott neki ennek a világbajnokságnak, hogy előtte megnyerte a China Opent, tehát mindenképpen esélyes lehet arra is, hogy megnyerje a világbajnokságot. Továbbá Trump mellett szól az is, hogy eddigi pályafutása során, ha bejutott egy verseny döntőjében, akkor biztosan meg is nyerte azt. Tudjuk viszont azt is, hogy előbb vagy utóbb minden sorozat megszakad.
Véleményem szerint Trump sorozata most fog megszakadni, méghozzá azért, amit az Eurosport is a VB beharangozó reklámjában mondogat (17 idegőrlő nap). Ne felejtsük el, hogy Trump a selejtezőből jutott a főtáblára, itt viszont papíron mindig erősebb ellenfelekkel találkozott. Emlékezzünk vissza, gondoltuk volna, hogy a világbajnoki címvédő már az első körben kiesik? Ugye, hogy nem? Azután a következő fordulókban is Trumpnak mindvégig a csúcsformájára volt szüksége, hogy eljuthasson a döntőig, mert egyébként aktuális ellenfele könnyen kiejthette volna. Ez pedig természetesen nem kevés energiát vesz igénybe. Arról sem feledkezzünk meg, hogy Trump az elődöntőben Ding Junhui-val olyan mérkőzést játszottak ahol a kínai nem egyszer elhúzott több frame-re is, ami szintén felőrölhette Trump erejét.
Ahhoz, hogy állításom megfelelő alátámasztást kapjon nézzük át Higgins eddigi menetelését a világbajnokságon. Annak idején még Stephen Lee-vel kezdte akit könnyen legyőzött, de az lett volna a meglepetés, ha nem jut tovább a skót. A következő fordulóban viszont egy sokkal nehezebb ellenfél várt rá, az a Rory McLeod akivel a VB talán legunalmasabb meccsét játszották. A maratoni hosszúságú mérkőzésen Higginsnek nem kellett túlságosan megerőltetnie magát, és amíg McLeod állt az asztalnál, addig akár aludhatott is. Természetesen nem aludt, de az eddigi két amolyan gyógyellenfél után már egy igazi vetélytárs várta Higgins-t Ronnie O'Sullivan személyében. Viszont még itt is azt mondom, hogy a harmadik szakaszig visszafogott játékkal is tartani tudta magát, aztán a harmadik etap óta igazán beindult Higgins, így az elődöntőbe került ahol a nála sokkal jobb formában lévő Williams volt az ellenfele. Itt viszont már igazán meg kellett erőltetnie magát a háromszoros világbajnoknak főleg azok után, hogy hátrányba került.
Ezek ismeretében mondom azt, hogy a döntőben egy fáradt Trump fog játszani a skóttal aki egyre jobban elkapja a fonalat. Mindössze annyi merülhet még fel bennünk, hogy mennyi ereje maradt Trumpnak (valahol ott mélyen elrejtve) amit még fel tud használni, hogy esetlegesen legyőzze John Higgins-t. A tippem a mérkőzéssel kapcsolatban az, hogy a második, vagy a harmadik szakaszig képes lesz tartani magát Trump majd aztán teljesen elfárad s Higgins legyőzi őt. Ne feledjük, az nevet aki a végén nevet!
//Aki megfejti, hogy kinek a keze van a képen az, egy egyelőre ismeretlen ajándékkal lesz gazdagabb!//
Utolsó kommentek