A balkezes ifjú zseni Judd Trump, ahogy már említettük, túl van egy remek PL bemutatkozáson, a hétvége pedig már a (z eredetileg) jobbkezes Ronnie O'Sullivané volt, aki a Players Tour hetedik állomását is megnyerte, amivel nagy előnyre tett szert a sorozat tabelláján. Matthew Stevens kemény hetet zárt, két döntővel, a PTC versenyén pedig ezúttal nem csak a kocc volt jótékony. Nézzük mi minden történt a múlt héten.

 

 

Premier League Snooker - #5


Csütörtökön rendezték a Premier League Snooker ötödik fordulóját, ahol Judd Trump Mark Williams, Matthew Stevens pedig John Higgins ellen kellett, hogy megküzdjön a döntőbe jutásért. Trump első fellépése volt a Premier League-ben, Williams-nek a második (az elsőt Guildfordban simán nyerte), Stevens már harmadszor volt érdekelt (hat pontot szedett össze, egy győztes est után egy sima buktával), a világbajnok Higgins szintén harmadszor volt érdekelt, de csak egy nyert meccset tudott felmutatni eddig, azt is az azóta is nullpontos Jimmy White ellen.

Ilyen előélettel várta tehát a kvartett a csütörtök estét, amelyet a két balkezes ász, Trump és Williams csörtéje nyitott. Trump nyitott jobban, egy 64-es break meghozta neki az első frame-et, de Williams egyenlített. Az angol újra vezetéshez jutott - ezúttal egy ötvenessel - és már nem is hagyott esélyt az egyenlítésre, a küzdelmes negyedik frame-mel befejezte a meccset.

Judd Trump

Trump wales-i skalpokat gyűjtött csütörtökön


A másik elődöntőben Stevens egy 104-essel nyitott, majd megduplázta előnyét, Higgins azonban nem adta fel és két feszültebb menetben kiegyenlített. A döntő frame, ahogy az eddigi PL meccseken is, egyhangú volt, Stevens 46-ot breakelt és közben lepörgette az órát, így kivívta a döntőbeli szereplés jogát. John Higgins pedig ezzel a vereséggel szinte biztossá tette, hogy nem lesz ott a ligát lezáró nagydöntőben.

A napot lezáró kisdöntőben pedig Trump tarolt, 38, 81 és 49-es breakek kísérték útját, ahogy 3-0-ra verte ellenfelét. Stevens számára ettől függetlenül nincs ok a csalódottságra, hiszen a döntőbe jutással a tabella élére ugrott kilenc pontjával.

Matthew Stevens

Stevens hosszú hétvégén van túl


A tabella pedig jelenleg így néz ki, immár féltávnál lassan körvonalazódik, hogy kiknek van esélye a döntőbe kerülni (ez ugyebár az első négy helyezettnek adatik majd meg) és kik lesznek csupán szemlélői az imént említett eseménynek. Persze még sok izgalom vár ránk, amíg ez kiderül - legközelebb csütörtökön kapunk egy szelet izgalmat Stoke városából, ahol Williams - Carter és Ding - White meccseket rendeznek majd.

RankingNameFrames
W–L
Match
W–L
Pld–Pts
1 Wales Matthew Stevens 9–8 3–2 5–9
2 England Ronnie O'Sullivan 8–4 2–1 3–8
3 Wales Mark Williams 7–4 2–1 3–7
4 England Judd Trump 6–1 2–0 2–6
5 Australia Neil Robertson 6–4 2–1 3–6
6 England Shaun Murphy 6–8 1–2 3–6
7 Scotland John Higgins 5–9 1–3 4–5
8 England Ali Carter 4–3 1–1 2–4
9 China Ding Junhui 4–8 1–2 3–4
10 England Jimmy White 0–6 0–2 2–0

 

 

Players Tour Championship - #7



A múlt hét másik fő eseménye a PTC hetedik állomása volt, ahol a snooker mellett a jótékonykodás is főszerepet kapott. A torna felvette a Kay Suzanne Memorial Trophy nevet, emlékezve Paul Mount-nak, a Snooker Akadémia tulajdonosának nővérére, aki mellrákban vesztette életét. A játékosok és a bírók rózsaszín pólókat viseltek, támogatva a mellrák elleni harcot, valamint a Haven House gyermekkórházat. A jótékonykodás természetesen nem merült ki a jótékony koccok felajánlásában, hanem további pénzösszegeket is fordítottak az említett célok támogatására. Reméljük ezzel hozzá tudtak járulni a betegségek leküzdéséért folytatott küzdelemhez és további hasonló akciókat is láthatunk majd a jövőben.

 

Ronnie és a rózsaszín

 

Ami pedig a snookert illeti, az utóbbi időben egyre inkább magára találó Ronnie O'Sullivan parádéját hozta a hétvége, az angol "Rakéta" többek közt Martin Gould és Stephen Maguire legyőzésével menetelt a negyeddöntőig, ahol két kevésbé veretes név, Liu Chuang és Michael White eltiprását követően Matthew Stevens-szel találta magát szemben a fináléban. A wales-i igencsak pörgött a múlt hét második felében, a PL szereplés után a PTC-ben is a döntőig jutott, de ismét bizonyította, hogy a finálék a gyengéi és O'Sullivan ellen 4-2-re kikapott. Neki is két nevesebb ellenfél jutott az idáig vezető úton, de Ali Carter és Shaun Murphy sem tudott kifogni rajta. Az elődöntőben Jimmy Robertsont alázta le 4-0-ra.

Kyren Wilson

Kyren Wilson üvege üres


Negyeddöntőig jutott a 19 éves Kyren Wilson, akinek a nevét egyre többször hallhatják a Players Tour-t figyelő snooker loopy-k. Ez a szezon a kristálygömb szerint tartogathat még egy-két szép szereplést az angol tininek, akinek egyelőre még a PTC-ben is a selejtezőből kell indulnia. Ezúttal Ben Woollaston, Tian Pengfei, Michael Holt és Joe Perry összesen két frame-et nyertek ellene, ő viszont a nyolc között csak egyet Michael White ellen, így búcsúzni kényszerült. Ott volt a nyolc között a 21 éves kínai, Liu Chuang is, aki 2008-ban már szerepelt VB főtáblán is, de azóta nem sokat hallat magáról Európában (Ázsiában tavaly U21-es kontinensbajnok lett). A negyeddöntő mezőnyét további fiatalok egészítették ki: Michael White 20, Jamie Jones 23, Jimmy Robertson pedig 25 éves, de a döntőig vezető úton ezúttal mindnyájukat felfalta a rutinosabb O'Sullivan, Stevens duó. Ronnie pedig ezzel a szerepléssel ellépett a többiektől, így áll jelenleg a továbbjutás várományosainak tabellája:

RankPlayerTotal MoneyEvents Played
UKEuropeTotal
1. England Ronnie O'Sullivan 24,400 5 1 6
2. Australia Neil Robertson 15,600 4 2 6
3. England Judd Trump 13,900 5 2 7
4. England Andrew Higginson 13,200 5 2 7
5. England Ben Woollaston 12,400 5 2 7
6. England Mark Selby 12,400 5 1 6
7. Scotland Graeme Dott 10,300 5 1 6
8. England Joe Perry 7,600 5 2 7
9. England Mark Davis 7,600 5 2 7
10. Scotland John Higgins 7,400 5 1 6
11. China Xiao Guodong 6,900 5 2 7
12. England Ricky Walden 6,800 5 2 7
13. England Stephen Lee 6,700 5 2 7
14. Wales Matthew Stevens 6,600 5 2 7
15. Republic of Ireland Fergal O'Brien 6,200 5 2 7
16. Wales Jamie Jones 6,100 5 2 7
17. China Ding Junhui 6,000 3 1 4
18. England Barry Hawkins 5,800 5 2 7
19. Wales Michael White 5,100 5 2 7
20. England Steve Davis 5,100 5 2 7
21. England Joe Jogia 4,900 5 2 7
22. England Jack Lisowski 4,800 5 2 7
23. England Michael Holt 4,300 5 2 7
24. Scotland Stephen Maguire 4,200 5 1 6