John Higgins – Ronnie O'Sullivan 13-10
A tegnapi napon egy nagyon izgalmas mérkőzést nézhettek azok, akik az Eurosport adott csatornájára kattintottak.
A két háromszoros világbajnok, az első két szakasz után döntetlenre állt, igaz könnyen alakulhatott volna másként. Az első etapban Ronnie volt az, aki kétszer is két frames hátrányt dolgozott le, Higgins 4-2-re is vezetett, az első felvonás végén mégis 4-4 volt az állás.
A második szakaszban már sokkal inkább Ronnienak állt a zászló, 8-5-re vezetett, ezután lökött Higgins sorban három 50 feletti break-et (61,66,80) mellyel kiegyenlített, így teljesen nyílttá vált a legutolsó etap, amelyben megint Higgins dominált. Ennek viszont talán legnyomósabb oka az volt, hogy Ronnie borzasztóan elkedvtelenedett, így nem egyszer fordult elő, hogy ziccereket hibázott. Igaz, 9-8 után még visszajött a Rakéta (egy 116-os breakkel), de aztán a következő három frameban 63,65,73-as breakekkel elhúzott 12-9-re a skót, hogy aztán egy 94-es breakkel szépítsen O'Sullivan. Ez viszont nem volt sok mindenre elég, hiszen a huszonharmadik, utolsó frameban Higgins lökött egy hetvenkilencest s ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol Mark Williams vár rá.
A mérkőzés után a győztes úgy nyilatkozott, hogy egy nagyon kiegyenlített mérkőzés volt, de 8-5-nél úgy gondolta, hogy itt a vég, és biztos, hogy ki fog esni. Aztán Ronnie hibáit azzal magyarázta, hogy lehet, hogy néha már az angol sem tudta melyik kezét használja ezért hagyhatott ki egyszerű golyókat.
Ronnie borzasztóan csalódott volt a mérkőzést követően, és amatőrnek nevezte magát, hogy 8-5-ről nem tudta megnyerni a mérkőzést. Ezenkívül úgy fogalmazott, hogy nem volt elég jó, hogy legyőzze Higginst, és megbocsáthatatlan hibákat követett el. Azt is elmondta, nem titok, hogy találkozott egy olyan emberrel, aki megmutatta neki, hogy a dolgokat más oldalukról is lehet látni; habár snookerje továbbra is pocsék, emiatt nem fogja magát darabokra zúzni, mondta. Hozzátette, hogy ad magának időt, hogy megtalálja a formáját. Reméljük így lesz!
Utolsó kommentek